Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Bessenyei György és a magyar nyelv

De azután, mások nem követték, szüntelen való nyomorúságban lévén ez az ország." (12. lap.) — A magyar elmélkedni kezd, ahogy az anglus /és a francia m;ár régen csinálja ezt. Közben veszi észre, hogy nyelve még nem alkalmas a filozófiára: „Látod, hogy a szóknak erejét most kell keresnünk és alkalmaztatnunk magyarba . .." Az író mintegy magával, vagy az olvasóval beszélget, töpreng nehéz munkája közben: „ .. .kéntelen az író, látod szókat csinálni értelemre, mivel még magyarba eféíéket nem annyira forgattunk." Tudományos élet, segítő, megértő, kritizáló barátok híján, az író valóban magával beszél, monologizál. — „Senki nem csinálja a magyarságot, reá pedig szükség van, tehát én e világnak voltát örök testnek veszem, te pedig nevezd, amint alkalmasabnak Ítéled." Ügy van egy kicsit, mintha első emberként a földön neki kellene megnevezni a világ dolgait. Törekszik arra, hogy a nevezéssel eltalálja a dolog lényegét, értelmét. „Ezeket a magyar szókat, s értelmeket ne úgy vedfd mint fordításokat, a dolgokat nem akartam csak véllek magam tehetsége szerint, azoknak természetekhez képest ki-tenni... Vigyázz reá, minden dolognak filozoficus mondást adok, mely magában is magyaráz." Sokszor csak azért kötnek bele az újításba, mert az új szokatlan. A lényeg Bessenyei szerint az, hogy az újítás ne essék a nyelv természete ellen: „Különben tudod, hogy a szókhoz, ha hozzászokik az elme, mindjárt helyesekké lésznek." (A holmi, JV.) — — Újítás és a nyelv természete azonban nem mindig férnek meg. Az a magyar író, aki minden tudását idegen nyelveken írott könyveknek köszönheti, nehezen kerüli el az idegenszerűségeket, ha magyarul kezd aztán írni. Bessenyei saját magára is 'gyanakszik ebben a tekintetben. A Tariménes Emlékeztetésében olvassuk: „Mindazonáltal, mivel az egész fejem fordítás, nem tudván semmit, míg idegen nyelveken nem tanultam, lehetetlen azoknak módját oly szorgalmatosan elkerülni, hogy írásomban új szólás formáját ne találják azok, kik franciául, németül nem tudnak, melyet magam észre nem vehetek." •— — Régi problémája ez irodalmunknak, hiszen a XVI—XVIII. század legtöbb magyar könyve idegenből való fordítás. Hogy csak egy példát említsek, Medgyesi Pál is azt! írja jó száz évvel Bessenyei előtt: „mert mivel Deák nyelvből tanullyuk mii az tudományt, nem óhattyuk,, hogy akaratunk ellen is oda ne katsontlanánk..Az eredmény az, hogy a deáktalan nép nem érti az efféle „ . .. deákos formán való szóllásokat". vagy azt hiszi, hogy nem igaz magyarok beszélnek vele. {Az egyházi tanácsrul, 1650.) 361;