Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Berencz János: A bírálat — önbírálat fejlődésének és fejlesztésének néhány neveléslélektani és módszertani vonatkozása

II. Történeti adalékok és tanulságok a bírálat-önbírálat nevelésére vonatkozóan. Az osztálytársadalmakban a kritikai szellem fejlesztése veszélyeket; rejtett magában az uralkodó osztályra nézve. A bírálótcépesség fejlesztése ugyanis könnyen olyan eredményre vezethetett, hogy a gyermekek észreveszik a társadalom belső ellentmondásait, igazságtalanságait. Ennek tuíajdoníható, hogy u kritikai érzék fejlesztését — különösen pedig ennek társadalmi vonatkozásait — elhanyagolták. Az önbírálat fejlesztése pedig .az engedelmességre és alázatosságra nevelés célját szolgálta. Az antifeudális, haladó polgári nevelés a renaissance-kor óta hangsúlyozta a tanulók önálló ítéletalkotásának, bírálóképességének fejlesztését. Ez a tendencia az elavult, skolasztikus módszerekkel való szembeheíyczkedéssel iárt együtt.. A 16. században Montaigne a következőképen emelte ki a bírálóképesség a gyermek ítélőképessége fejlesztésének fontosságát: A tanító rostáltassa meg neveltjével az anyagot, semmit se tanítson a puszta tekintély és az elhitetés eszközeivel. Ismertesse meg tanítványával a különböző álláspontokat. Válasszon a gyermek maga, ha tud; ha nem. akkor maradjon kétségben. Ilyen módszerrel Montaigne szerint a növendék azt, amit másoktól tanult, át fogja alakítani és úgy össze fogja olvasztani, hogy az egészen sajátja, a saját ítélőképességének műve legyen. (Montaigne: Essais c. művében.) Montaigne e gondolatmenete igen jellemző az antifeudális haladó polgári nevelésre: elveti a tekintélyeket, mindenek fölé helyezi az önálló ít^v.ÁoPsség fejlesztését, annvira, hogy a pedagógus irányítását is lecsökkenti. A haladó polgári pedagógia e gondolatait fejlesztette tovább Rousseau. Kétséget nem szenved, — írja Rousseau — hogy az ember sokkal világosabb és biztosabb fogalmakat alkot magának azokról a dolgokról, amelyeket önmagától tanul meg. mint olyanokról, amelyeket másoktól sajátít el. így legalább nem szokik hozzá ahhoz, hogy eszét szolgai módon a tekintélynek vesse alá. Az önállóság fejlesztésében Rousseau odáig megy, hogy a tanuló saját maga készítse a tanítási eszközöket, kísérleti eszközöket is. Az értelmi önállóság, ítélőképesség fejlesztése mellett Rousseau a büntetés terén is sajátságos módon vezeti rá a növendéket az önkritika bizonyos elemeire. A negatív büntetéssel a nevelő mintegy ráirányítja a tanítvány figyelmét a hibás cselekedet természetes következményeire, ezzel láttatja be a hibát. Kétségtelen, hogy a negatív büntetésnek ez a módszere nem tartalmaz valódi önbírálatot. hanem csupán a tényeken kefesztül láttatja be a cselemény helytelenségét, és káros következményeit. Lényegében itt is az erős individualizmus és a nevelő irányításának háttérbe szorítása érvényesül. Azt azonban világosan fel kell ismernünk, hogy a haladó polgári pedagógia képviselői, mint pl. Montaigne és Rousseau elszánt harcot folytattak a skolasztikus tekintéllyel, a megfélemlítő és kényszer jellegű büntetés ellen, amely az egyházi pedagógiát jellemezte. 95