Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1955. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 1)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Bakos József: Nyelv és iskola. Fejezetek a magyar tanítási nyelv, a magyar nyelvtantanítás és az iskolai nyelvművelés történetéből

si gyakorlatát is mérlegre tette. Mi itt a magyar nyelv tanításával kapcsolatos megjegyzéseit emeljük ki. Különösen érdekes számunkra kora sillabizáló módszere elleni kifakadása. Szerinte ezzel a móddal nagyobb az időtöltés, mint a belőle való haszon, mert nem célravezető, ha a gyermek így sillabizál: há- á- ha, te- a - ta, el - o- em - lom, hatalom, mert ez így hosszú és időtöltés, hanem elég lesz így is: ha- ta- lom, hatalom." (Már Szönvi Nagy István (1695) megállapította, hogy „nagy hiábavalóság s kerengő útvesztés" az elmét „öszvevesztő syllabicálás." Pl. Pa ra di tsom ban: Pe á Pa; er á, ra Para: de, i, di: Paradi: tse, o, em, tsom: Paraditsom: be, a, en: Paraditsomban. Ez voll a véleménye Comeniusnak is: a szillabizálás: „elméket csigázó,, közönséges, sokáig tartó és unalmas." (Orbis Pictus: 1685. Előszó.) A másik ilyen természetű munka: „Tanítás Módja, mellyet követnek a Helvetica Confessiót tartó Dunán innen levő Super intendentia megyéjebeli Minden Oskolák", Pesten 1801-ben megjelent összeállítás. Általános elvei közül kiemelendő: az oskolában is munkásságra kell a gyermeket szoktatni, értvén alatta az önállóan elkészített feladatok megkövetelését, mert az ilyen feladatok elkészítésében élesedik a gyermekek elméje. Különösen felhívta a figyelmet arra, hogy az iskolai tanításban és a magyar nyelvtan tanításában a memóriát is gyakorolni kell ugyan, de úgy, hogy az a judiciumnak hátramaradásával és kárával ne történjék. Kipellengérezte kora iskolájának hibás módszereit is. Az olvasás tanításával kapcsolatban. megemlítette, hogy ne nótára tanítsuk „a rossz szokás szerént" az olvasást, hanem célunk az legyen, hogy-a tanítványok „természeti hangon tudjanak olvasni, úgy, hogy hangjokkal is megmutassák, hogy értelemmel olvasnak." A magyar tankönyvek ügye ezekben az évtizedekben azért volt nehéz probléma, mert jól szerkesztett, a tudomány álláspontjával megegyező, korszerű iskolai nyelvkönyv nehezen született meg. A korabeli nyelvtankönyveknek legnagyobb hibája elsősorban az, hogy minden módszertani ismeret nélkül, a didaktikai és módszertani szempontokat tekintetbe sem véve készültek, pedig Johann Farkas: Ungarische Grammatik für Deutsche, Wien 1816-ban megjelent nyelvtan könyvének II. részében Márton József világosan megmagyarázta, hogy „fődolog a tanításban ez a kettő: „1. hogy amit valaki tanít, azt jól tudja, még pedig úgy tudja, mint tudományt; 2. hogy a tanításban jó módot kövessen. Ha a Tanítóban ez a kettő megvan, úgy foganatos lehet a tanítása, különben nem." A korabeli nyelvtankönyvek egyik 29