Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1955. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 1)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Kármán műve-e A fejveszteség? (Megjegyzések a XVIII. századi magyar stíluskutatás módszertani kérdéseihez)

fei magába a nép nyelvéből és gondolkodásából, annyi nem egyházi, hanem kifejezetten társadalmi kérdést vet fel, hogy éppen ezekért az elemeiért a magyar irodalom mindenkor számon fogja őket tartani. Ebből következik az is, hogy a XVI. századi nyelvi hagyomány nem vallásos természetű témákhoz is nyújthatott kifejezésbeli segítséget. Erre Kármán más müveiben már találtunk példákat. A fejveszteség esetében azonban egyenesen arról van szó, hogy Kármán a novella történeti levegőjének megteremtéséhez hívja segítségül közvetlenül a XVI. századi nyelvi hagyományt, és pedig egyenesen a protestáns dráma dialógusainak stílusát. (A református paplakok szekrényei és padlásai még a XX. század elején is tele voltak régi könyvekkel. Mennyivel inkább így lehetett az 1790 táján! De egyéb lehetőségre is utaltunk már.) Ugyanakkor leszögezhetjük, hogy A fejveszteség teljesen világi írás, egyenesen antiklerikális célzat is van benne. Felvethetné valaki, hogy Kármán nem emlékezik meg sehol a régi magyar irodalomról, illetve ahol utalás van (A módi), az is XVII. századi művekre történik főleg. Gondoljuk meg azonban, hogy Kármán egy év alatt írta összes műveit, alkalma sem volt elmélkedni saját írói gyakorlatáról, levelei kettő kivételével elvesztek, pedig ezek engednének bepillantást alkotó műhelyébe. Bessenyeinél, Kazinczynál egészen más a helyzet. A fejveszteség párbeszédes részeinek gondos és hangos olvasásakor azonnal a XVI. század prózájára, dialógusaira gondolunk és amint látjuk, ez a feltevés korántsem valószínűtlen. Hogy Kármán személy szerint kit követett az archaizálásban, azt talán nehéz lenne bebizonyítani. Arra azonban, hogy Kármán stílusideálja a régiesítésnél a XVI. századi protestáns dráma prózája volt, azt hiszem elég konkrét bizonyítékot találhatunk. Mindenekelőtt le kell szögeznünk azt, hogy Kármán nem úgy í~:a meg A fejveszteség dialógusait, hogy kifejezéseket „böngészett össze a régi magyar nyelvből", mint azt Szinnyei állítja. így- nem lehetne megírni ezt a kis remekművet. Tompa rámutat arra, milyen „finom költői leleménnyel érvényesül" a nyelvi régiesség, nem „egy-egy kirívóan archaikus szó, vág} szóalak formájában, hanem ami a legnehezebb: valóban feloldva a szókapcsolatokban." (I. h. 75. 1.) Én még ennél is tovább megyek. Kármán tudatos nyelvművész, aki „filozofáló szemmel tudja megmérni a szóknak erejét", mint maga írja Aranka Györgynek Ö úgy dolgozott, hogy finom érzékkel beleélte magát a XVI. századi protestáns dráma stílusába és ö maga is úgy írt, mintha akkor élne. Olyan biztos érzéke van a 313,