Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1955. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 1)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bihari József: Félmagánhangzó, magánhangzó, vagy mássalhangzó-e az „[nyelvtörténeti karakter]"?

Sor és Csemodanov szintén elismeri,

1

4 hogy az orosz nyelvnek megvan a többi nyelvekben is meglévő „j" hangja, amely mássalhangzó. Ök különbséget tesznek a mássalhangzó „]" („й") és a nemszótagalkotó „й" -jal jelölt hang között, ami magánhangzó (ель, бой). Lényegében R. Olesch is ezen a véleményen van. Szerinte az „й" hangtartalma az orosz írásban különböző. Az „й''-jal i.elölt hang kettős kiejtésben fordul elö, lehet spiráns, vagyis mássalhangzó (j), és lehet magánhangzó (i). Ez utóbbi esetben a tüdőből kiáramló levegő szabadon, minden akadály, ellenállás illetve zörej nélkül távozik a beszélőszerveken át. Ennek az akusztikusán is jól érzékelhető különbségnek az oka abban rejlik, hogy az „й''-jal jelzett hang magánhangzós képzésénél ( í ) a nyelv háta és a szájpadlás egymástól elég távol vannak és így a levegő akadálytalanul távozik" rajta. Itt az /-nek egy különleges nyelvállásával állunk szemben. A normális г-tői (pl. ezekben a szavakban: ива, сито nem annyira artikulációban, mint inkább funkcióját illetően különbözik. Ha mármost a tudományos fonetika annak ellenére, hogy az i és (i) nyelvállása ugyanaz, ezt a két hangot artikuláció szempontjából mégsem szokta teljesen azonosnak tekinteni, akkor ennek az az oka, hogy a két hangnál az izom megfeszítésében jelentkezik különbség. A hangsúlyos i feszültebb, - mint az i. Az i csökkentett nyomatékú, kevésbé hangzós. A konszonáns variáns (j) képzésénél a nyelv annyira közeledik a szájpadláshoz, hogy a levegő csak súrlódva távozhat rajta át. Mint már említettem, ezt a spiráns ,,j" mássalhangzót több európai nyelv ismeri. A magyar „}"-1 hasonlóan ejtjük, csak valamivel rövidebben. Az „й" kettős (7 és j) hangértéke egyébként már régen ismert tény a fonetikában. D. N. Usakov kitűnő szótára az „й" definíciójánál világosan rámutat erre a kettősségre: „й. Буква русского алфавита называющаяся „и краткое" и обозначающая неслоговой звук и или йот." Az ilyen akusztikus-artikulációs viszonyok nem csupán az „й" írásjelére, hanem az orosz nyelv minden kiejtett i, j-jére is . érvényesek és így: érvényesek a lágyságjelző magánhangzókra is. Ezek az i-szerű magánhangzót bevezető hangelemek az írásban részint jelöletlenül maradnak, még pedig az e-nél és — amennyiben előfordul — az „и''-nél is,

1

5 'másrészt különleges jelek fejezik ki, mint pl. ю, я, amelyek tulajdonképen a következő hangok összetételei: i +u (= ю eredetileg i + ou), valamint i+a. Itt azonban az i , j, kiejtése szempontjából külön 18 Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve 273