Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1997. Oktatástechnológia. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)
II. Oktatástechnológiai törekvések és eredmények a felsóoktatásban - Tóthné Parázsó Lenke-Elek Elemérnó: A képírás szerepe a vizuális nevelésben
gül az ún. vizes technikával foglalkozunk, távlatokban tervezzük a lehetőségek bővítését. Bár pár évvel ezelőtt még élt a szlogen „Meghalt az emulzió éljen a pixel!". Napjainkra azonban már a hagyományos és az elektronikus képfelvételi módszerek egyensúlyba kerültek. Jelenleg az oktatásban a hagyományos eljárás mellett a „hibrid fényképészetinek, a kép optikai impulzusai digitalizálásának és további feldolgozásának vannak távlatai. Az alapképzésre épül a szabadon választható tanegységünk, a Fotóeljárások alkalmazása a médiatervezésnél. A kurzus végén a hallgatók önálló fotósorozatot készítenek az általuk kiválasztott téma köré csoportosítva, amelyeket tanszékünkön kiállítunk. Kiemelt figyelmet fordítunk a képzés során a vizuális kifejezőképesség eszköztárának megismerésére és elsajátítására. A képi kifejezés, a képekben való gondolkodás és a képek útján történő gondolatközlés csak látszólag tűnik egyszerűnek. Már a megjelenítésnél számolni kell a képfeldolgozás általános törvényszerűségeivel, többek között azzal a ténnyel, hogy a kép megjelenése pillanatában minden elemével egyszerre hat a nézőre. Egyszerre kell a képalkotó elemeket - színeket, vonalakat, formákat felfogni és egy kezdeti összbenyomás után történhet meg az analizálás. így a vizuális közlésnek éppen úgy megvan a maga sajátos kifejezésmódja, mint a leírt vagy kimondott szavainknak. Ezt a kifejezésmódot - bármilyen hagyományos vagy elektronikus képírási technikáról legyen is szó — meg kell tanulni. Különösen fontos az erről való tudás az oktatásban, hiszen a taneszközök készítésénél központi probléma, hogy a tanítandó ismeretek halmazából kiemeljük a lényeget és ezt minél világosabb formában jelenítsük meg. Az értelmi feldolgozás természetesen csak szükséges, de nem elégséges feltétele a hatékony vizuális kommunikációnak. Mindig törekedni kell arra, hogy a kép olyan érzelmeket keltsen bennünk, amelyek elősegítik a közölt tartalomhoz való megfelelő viszony kialakulását. Értelem és érzelem - a kettő csak együtt biztosítja igazán a befogadást, az azonosulást és az azt követő elvárható cselekvést. S hogy képesek legyünk rá, meg kell ismernünk a vizuális közlés „nyelvtanát és stilisztikáját". Ennek egyik legfőbb eszköze a kompozíció. 63