Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientiuarium et Socialium. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 29)

Tóvári Judit: Az elit Miskolc város társadalmában (1872-1917)

pet játszó kereskedők és a vállalkozó típusú szabadfoglalkozású értelmiségiek, elsősorban ügyvédek és gyógyszerészek foglalták el. A 19. század utolsó évtizedében és az új század első éveiben a magánkézben levő, tőkeszegény vagy az örökösök kezén azzá váló - gyárak vagy kereskedelmi vállalkozások részvénytársasággá alakulással próbáltak megmenekülni a csődtől, egykori tulajdonosaik pedig igazgatósági tagként bírtak befolyással a továbbiakban a társaság ügyeire. Az egyén szempontjából ez még nem jelentett föltétlen elszegényedést, inkább arról volt szó, hogy a tulajdonosok olyan örökséget adtak részvénytársasági kezelésbe, aminek teljes ügyvitele számukra nyűg volt, összes többi vállalkozásaik mellett pedig talán a legkevésbé jövedelmezi). A 20. század első évtizedére a budapesti pénzintézetek és ipari érdekeltségek egyre jobban behatoltak a miskolci részvénytársaságokba. A Borsod-Miskolci Hitelbank elnöke mellett mint társelnök 1908-ban jelent meg a budapesti virilisek egyik legvagyonosabbja, Lánczy Leó. Ugyanez a folyamat tapasztalható a Borsod-Miskolci Gőzmalom Rt.-nél is. Elnöke Hatvany-Deutsch Károly, ugyancsak budapesti virilis. A fővárosi tőke képviseletében a Gőzmalom 13 tagú igazgatótanácsában négy személy voltjelen. Ugyanígy budapesti a Miskolci Villamossági Részvénytársaság elnöke, a hattagú igazgatóságból ketten és a háromtagú fel ügyelőbizottságból szintén ketten. Egyes pénzintézetek - mint az Osztrák-Magyar Bank miskolci fiókintézete, a Miskolci Takarékpénztár, a Borsod-Miskolci Hitelbank, a Borsod-Miskolci Takarékpénztár, a Miskolci Hitelintézet, a Takarékegylet - igazgatósága teljes egészében a városi törvényhatósági bizottságban is hangadó virilisekből állt, míg mások - mint az Agrárbank, a Polgári Takarékpénztár vagy a hitelszövetkezetek igazgatósága a kevésbé vagyonos kereskedőké, iparosoké, de egy-két szabadfoglalkozású értelmiségi, valamint köz- és magántisztviselő és a dzsentri képviselői is előfordultak köztük. Jövedelmük azonban nem elég ahhoz, hogy a városvezetésbe is bejuttassa őket. A pénzintézetek igazgatóságai tükörképei annak a társadalmi elkülönülésnek, amelynek határvonala a közép- s nagyburzsoázia és a dzsentri között húzódott. Ahogy a 19. században a polgármester körül szerveződő városi hivatalnoki kar jellemzően a dzsentri tagjaiból verbuválódott, akik a helyi ipari és egyéb, főleg telekspekulációkra lehetőséget adó részvénytársaságok alelnöki posztjain emelték azok fényét, ahol nem volt szükség szakszerűségre - egymás között is házasodtak úgy vált el tőlük az a vállalkozó szellemű értelmiség és a nagyrészt zsidó származású, mozgékony kereskedőréteg, amelyik a vezető pénzintézetek és az azok érdekkörébe tartozó vállalatok igazgatósági helyeit foglalta el. E két csoport jellemzője, hogy tagjaiknak elég jövedelmük volt ahhoz, hogy virilisként ott legyenek a városvezetésben is. Tőlük teljesen elkülönült az a szegényebb dzsentri, akik között jellemzően a kis- és esetleg középbirtokosok, egy-egy katonatiszt, köztisztviselők, 201