Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1979. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 15)

III. TANULMÁNYOK A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK KÖRÉBŐL - Dr. Kiss Ottó: A folyóvízi társulások mozaikelvének értelmezése és az ökológiai niche

7. alga („algae"), a mikrovízesések peremén algapamacsok, a kövek felületén vékonyabb-vastagabb algabevonat van. A nagyobb köves mozaikok vízeséseit üstszerűen kivájt akkumulációs szakaszok követik. Az üstökben kialakuló „stagnant pool"-okban is előfordulnak homokba, iszapba ágyazott kövek. Ennek oka a sebességingadozások ritmusos változása, melyet a meder állandó alakulása, illetve a vízszint ingadozása (pl. áradás tavasszal, ősszel) okoz. Ezek a jelenségek folyamatosan és évszakonként bekövetkeznek, bizonyítva, hogy a mozaikrendszerre a térbeli megjelenés állandó változása a jellemző. Ez az állandó változás a mozaikrendszer átalakuló, épülő vagy pusztuló fázisát jelzi. A túlnyomórészt homokos mozaikok rendelkeznek a legváltozatosabb szubsztrátummal, mivel a homok mellett gyakran kavics és kisebb-nagyobb kő is előfordulhat. Ennek oka, hogy az akkumuláció pl. a vízszintingadozás következtében korábban sebességmaximummal rendelkező denudációs területen alakult ki. Ezeken a patakszakaszokon kisebb mennyiségben detritusz- és iszapfelhalmozódás is található. A lenitikus patakszakaszok medrében a kavics, homok, detritusz, a széleken iszap, elszórtan nagyobb kövek találhatók. A víz itt csak felületi áramlásban van, esetleg gyengén hullámzik, ez teszi lehetővé a finom szerves anyagoknak, hogy lerakódjanak. Mivel a detritusz a legkönnyebb, az rakódik le legtávolabb az áramlástól és a kavics rakódik le legközelebb, mivel ez a legnehezebb. A mohás szubsztrátum található a nagyobb kövek felületén. DORIER és VAILLANT (1954) megfigyelte, hogy a tömött vastag mohában az áramlássebesség majdnem 0 m/sec-ig csökken. Sajátos fauna népesíti be a vízzel fröcskölt mohával borított „bryomadicol" zónát („zone bryomadicole"). A csurgóra ökológiai tekintetben jellemző: a függőlegesen lezúduló víz erős elsodró ereje, az algapamacsok, a mohabevonat, a fokozott mészkiválás és a sziklás, mésztufás aljzat, melyet sajátos fauna népesít be. F. VAILLANT (1956) a csurgók állatvilágát „madicol" fauna („la fauné madicole") névvel különíti el a folyóvizek „fluicol" faunájától („la fauné fluicole"). A madicol faunán belül az aljzattól függően elhatárolja a laza aljzatú (pl. föld) „limi madicol" zóna faunáját („zone limimadicole"), továbbá a nagyobbrészt sziklás aljzatú, szabálytalan kiugrásokkal, repedésekkel tagolt „petrimadicol" zóna („zone petrimadicole") faunáját (cit. SZABÓ J. és mtsai, 1971). A patakszakaszoknál a lotikus jellegű biotópot a lithorheotaktikus (SHELFORD, 1915, p. 4.) és a bryofluicol (F. VAILLANT, 1956. p. 5.) életmódhoz alkalmazkodott fajok képviselik (5., 6. ábra). A szelvények csak megközelítőleg tükrözik a helyes arányokat (pl. a sebességváltozások ritmusának az értékeit nem tükrözik pontosan). FEKETE (1962) szerint a sebességváltozás ritmusának a hossza a vízbőséggel egyenesen arányos. így a mozaikképződés különbözősége az egyes patakszakaszok között mennyiségi, de ugyanakkor minőségi változást is eredményez;"vagyis a „distinct stagnant pool"-ok hiányát a felső szakaszon és ennek kialakulását csak az alsóbb szakaszon figyelhetjük meg (pl. a Szalajka-patakrendszer a Bükk-hegységben; 2. ábra). A Bükk-hegység területén reokrén karsztforrások és limnokrén források találhatók. Vizsgálataim szerint, melyet a Szalajka-patakrendszer területén végeztem (1974-1976), a forráslefolyóban (Quellrinasale, THIENEMANN, 1925; EIDEL, 1933; „spring creeks" RICKER, 1934) lényegesen több karakterfaj fordultelő,minta forrásmedencében (3., 4. ábra). Indokolt tehát a viszonylag stabil vízhőmérsékleti viszonyokkal rendelkező forrásterületet az azt benépesítő Trichoptera együttesek alapján két zónára: eucrenonra és hypocrenonra (ILLIES et BOTOSANEANU, 1963) elkülöníteni (1. ábra). 1. Az eucrenon zóna közvetlenül a forrásmedert, vagy a forráslefolyónak a forrástól számított 20—50 m-es szakaszát jelenti. 461