Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1979. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 15)

III. TANULMÁNYOK A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK KÖRÉBŐL - Dr. Kiss Ottó: A folyóvízi társulások mozaikelvének értelmezése és az ökológiai niche

SCHMID, (1955) és ROSS (1956) szerint a hideg vizű biotópoknak fontos szerep jut a Trichopterák evolúciójában, valamint a recens formák elteijedésében. ILLIES (1961, 1964) átfogó szintézise alapján minden folyó — függetlenül a geográfiai viszonyoktól két nagy biocönózisra oszlik: a rhithronra és a potamonra. Ezekben a biocönózisok, a taxonómiai különbségek ellenére*ökológiailag hasonlók. A további osztályozásnak úgy kell történni, mint a tó ökorendszer (hypo-, meta- és epilimnion) esetében szokásos. A középeurópai viszonyokra a régi és az új megnevezések következő egyeztetése adódik (1. ábra): epirhithron - a Salmonida-régió felső folyása, felső pisztrángos-régió; metarhithron = a Salmonida-régió középső folyása, alsó pisztrángos régió; hyporhithron = a Salmonida-régió alsó folyása, pérhal-régió; epipotamon = a Cyprinida-régió felső folyása, márna-régió; metapotamon = a Cyprinida-régió alsó folyása, dévérkeszeg-régió; hypopotamon = Durbincs-régió. Az igazi rhithrobentosz-fajok hidegtűrők, hőmérsékleti ingadozásokra érzékenyek, áramlásban élők és sok oxigént igénylők. A potamobentosz tagjai eurythermek, fellépésük a folyókban nem jelenti ennek feltétlen kedvelését, hanem csak tágabb ökológiai valentiájuk kifejezésére szolgál, amelyek optimuma tulajdonképpen az állóvizekben van. A rhithron és a potamon jó példák az egész földet összekötő izocönózisokra (BALOGH, 1958). így lehet pl. megállapítani (MILNE, 1939; ROSS, 1956), hogy a Trichopterák törzsfejlődésileg, származástanilag is két különböző csoportra oszlanak, miközben a primitív csoportok között szinte minden faj „cool adapted", hideg vízhez alkalmazkodott, míg a specializált csoportok alkotják a „warm adapted", melegvízhez alkalmazkodottak seregét. A Rhyacophilidák hideg stenothermek, tehát elterjedési területükön mindenütt a rhithrobentosz tagjai. Ezzel szemben a kifejezetten eurytherm (warm adapted) csoportok a potamobentoszban (pl. Chimarrha) vagy a limnobentoszban (pl. Phryganeidák) élnek. A rhithron a folyóvíznek a forráshoz csatlakozó része, áramlási sebessége nagy, a víz 0

2 telítettsége a kavargó és gyors áramlás következtében mindenütt magas fokú, a meder alja szilárd kőzetből áll, iszapképződés és lerakódás csak az áramlástól védett öblökben van. A fauna hidegtűrő, áramlásban élő, sok oxigént igénylő, gyakran az áramláshoz való erős morfológiai alkalmazkodással (ILLIES, 1962). A potamon a folyóvíznek a rhithronhoz csatlakozó, azt követő része, az áramlási sebessége a meder fenekén lassú, az áramlás többé-kevésbé rétegesen történik. A mélységben oxigéndeficit, részleges vagy teljes fénymegszűnés és iszapképződés van. A vízhozam évszakonként jelentősen ingadozik, a mederfenék homokból, iszapból, kavicsból áll (ILLIES, 1962). Ezek a felosztások ritkán találhatók meg tisztán a természetben, mindig átmenetekkel kapcsolódnak egymással. A folyóvizek és társulásaik nagyobb léptékű osztályozásában helyesek az ökoszisztémát az extenzív szemlélet alapján megközelítő törekvések. Ugyanakkor intenzívebb vizsgálattal feltétlenül kívánatos a biocönózisok szerkezetét részleteiben is megismerni és az előforduló kisebb társulásokat feltárni. A külföldi kutatók közül (MARLIER, 1951; BADCOCK, 1953; MACAN, 1961) a szinttájak belső fel oszthatóságára, az eltérő biotópok jól definiálható különbözőségére, illetve a társulások intenzívebb megközelíthetőségére hívják fel a figyelmet. KAMLER és RIEDEL (1960) a folyóvizek faunáját befolyásoló tényezők közül több szerzőre hivatkozva (POPOVICI-BOZNASANU, 1928; AVEL, 1932; VERRIER, 1948, 1954; DORIER és VAILLANT, 1948, 1954) kiemelik az áramlás domináns szere-