Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1979. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 15)
III. TANULMÁNYOK A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK KÖRÉBŐL - Dr. Kiss Ottó: A folyóvízi társulások mozaikelvének értelmezése és az ökológiai niche
diumainak (szemaforon tjainak) változását is (pl. fiatal és kifejlett Rhyacophila vagy Hydropsy che lárvák). A vízmennyiség időszakos változásai (őszi, tavaszi áradások) döntően meghatározzák az egyébként is állandóan mozgásban levő mozaikrendszert. A megáradt patak víztömege mozgásba hozza a kis víz idején kialakult mozdulatlan hordalékot, apadáskor pedig kőzátonyokat alakít ki, melyet a kisvízi sebességmaximum erodálhat, illetve a sebességminimum bizonyos mértékig hordalékkal befedhet. Ez a folyamat az irodalomból is jól ismert (MACAN, 1961; SOWA, 1965) köves biotóp kialakulását teszi lehetővé, melyek közül az egyik az erős áramlásnak kitett lazán álló kövek, melyeken az állatok a kövek alsó és felső oldalán telepednek meg (Rhyacophila, Silo, Plectrocnemia lárvák), a másik a többé-kevésbé lenitikus területek fixált kövei, ahol az állatok csak a kövek felületén települhetnek meg Hydropsy che, Halesus, Limnephilus lárvák. A patakszakaszok színökológiai helyzete THIENEMANN (1912) megpróbálja a patakokat biotópokra beosztani. Általában lótikus és lenitikus régiókat különböztet meg. A lótikus fauna tagolására — a jellegzetes patakbiocönózis tagolása esetében — a fajok szubsztrátumait használják fel (NIETZKE is, 1937). Ily módon a biotópoknál „kőfaunát" és „mohafaunát" különböztetnek meg. A későbbi dolgozatok bizonyították, hogy a „mohafauna" a növényi szubsztrátum hiányzása esetében csaknem zártan átvált a „kőfauna" biotópjába. Specifikus szubsztrátummá, tehát létfeltétellé a moha nyilván csak nagyon kevés táplálkozási és szubsztrátum-specialista lárva számára lesz alkalmas (THIENEMANN, 1950). A forrásrégió és a patakszakaszok szubsztrátmozaik típusai A mintavételi helyeken (Szalajka-patakrendszer) a patakmederben mért vízsebességi adatok meggyőzően bizonyítják, hogy a lassúbb és gyorsabb folyású szakaszok, mozaikok szabályosan váltakoznak. Ott, ahol kisebb a víz sebessége a mederszakaszokban a gyorsabb áramlású denudációs szakaszokhoz viszonyítva, akkumulációs jellegű területek alakulnak ki. Ha egy ritmus akkumulációs szakasza valamilyen oknál fogva (pl. a meder alakja) nincs kifejlődve, maradványait vagy épülő részeit megtalálhatjuk. A sebességminimumok a medertágulattal egybeesnek, a vízmélység többszörösen felülmúlhatja a sebességmaximumok nagyobb kövek által feldarabolt szakaszainak vízmélységét. A sebességmaximum a mederszűkülettel esik egybe, majd az ezt követő akkumulációs szakaszt pedig medertágulat jellemzi. A vízsebesség ritmusos ingadozásából következik, hogy a jellemző szubsztrátmozaikok is szabályosan ismétlődő elrendeződést mutatnak. A Bükk hegységi patakok forrásrégiójában és az egyes patakszakaszokban a következő szubsztrátmozaikok alakulnak ki: 1. nagyobb köves („large stone"); amelyek 5—20 cm hosszúságúak, a medert a kisebb-nagyobb vízesés, a 0,3 m/sec-nál nagyobb áramlási sebesség jellemzi, 2. kisebb köves (2—5 cm hosszú) és kavicsos (1-2 cm hosszú) („small stone and gravel"); 0,3-0,6 m/sec vízsebességgel, mikrovízesések nélkül, 3. homok („sand"), amelyhez kavics, kisebb-nagyobb kövek, detritusz és iszapfelhalmozódás is járulhat, 4. iszap („slime"), 5. detritusz („detritus"), 6. moha („moss"), nagyobb kövek felületén, különböző vastagságú (1—6 cm), mely a felette folyó vízáramlás sebességétől is függ; minél nagyobb a vízáramlás, annál vastagabb a moharéteg, 460
