Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1979. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 15)
II. TANULMÁNYOK A NYELV-, AZ IRODALOMÉS - Zahemszky László-: A folklór szerepe K. Ivanov csuvas költő epikus műveiben
A folklór-lexika sajátos felhasználása valósul meg Ivanov műfordításaiban. Művészi útkereséseinek fontos állomása Lermontov „Vasziljevics Iván cárról, ifjú testőréről meg a vakmerő Kalasnyikov kalmárról szóló ének" című elbeszélő költeményének csuvasra fordítása. A népköltészeti elemekben gazdag poéma koloritját sikeresen teremti újjá anyanyelvén, s ezt mindenekelőtt azzal éri el, hogy az eredeti műben szereplő népi fordulatokat a csuvas népköltészet fordulataival adja vissza. Az orosz folklór állandó jelzőit a szemantikailag megfelelő csuvas népköltészeti elemekkel váltja fel: solnce krasno e (vörös nap) - ilta n xevei (arany nap), tűéi sini e (kék felhők) $ur a peletsem (fehér felhők) — koni legki e (könnyű lovak) - urxama x utsem (a csuvas folklór szárnyas paripái) stb. Lexikai szempontból is figyelemre méltó Ivanov névadása: a Vastiló hősnőjének neve például a folklórban a szép, fürge, szorgalmas lány szimbóluma (íekes: Fecske). D) Verseinek fonetikai megkomponálásában szerfölött sokszor él állit erációkkal és hangutánzó szókkal, amelyek gyakori előfordulása a csuvas nyelvre rendkívül jellemző. Ez költői nyelvének csodálatos zeneiséget kölcsönöz. A hangszerkezet adta lehetőségeket mesterien használja ki a feszültség érzékeltetésére. Amikor az esküvő elől megszökött Narspit szerelmesével együtt visszahozzák az erdőből és Setnert kegyetlenül megverik, Ivanov egyetlen hang megváltoztatásával nagyszerű szójátékot alkotva úgy formálja át a csuvas falusi lakodalmakban gyakran elhangzó rigmust, hogy érezzük a mind a fiatalok, mind Narspi szülei számára gyászossá vált szituáció drámai hangulatát: Akä tuy ta s'aka tuy, Itt a lagzi, ez a lagzi, IJL'sak tuy ta pasak tuy! A nagy lagzi, az elrontott lagzi! A következő, két lexikai folklórelemet (sil tuxaf — a szél „előjön", azaz: kerekedik; se m varman — sötét erdő) tartalmazó sorokban a sok [a], [S], [x] és [r] hangot magába foglaló szóanyag gondos megválogatásával a költő rendkívül érzékletesen adja vissza a viharos erdő zajait: a fák süvöltenek, recsegnek-ropognak a gallyak a szélben, s mindez harmonizál a Narspi lelkében háborgó indulatokkal, mikor férje megmérgezése után az erdőbe menekül szerelmeséhez: Sasa rtäk ax sil tu xs a Hirtelen szél kerekedett, A s r £ — kayxe sem vaimin S őrjöngeni kezdett a sötét erdő. 3. Ivanov minden epikus műve — ha nem is egyenlő mértékben — a korabeli valóság hű tükre. Realisztikus színezetüket fokozza, hogy a költő felhasználja a folklór olyan elemeit is, amelyek a századforduló Volga-vidéki paraszti társadalmának világképét tartalmazzák. Ezek elsősorban a népszokások, hiedelmek. Noha már lezárult a csuvasok és a környező finnugor népek, pravoszláv hitre térítése, az új hit még nem tudott meggyökeresedni. A mindennapi falusi életben megmaradt az ősi hagyományok nagy szerepe. Az új egyházi ünnepek egybeestek a régi pogány ünnepekkel, amelyeket a régi szokások szerint ültek meg. Narspi és T&taman lakodalma például éim8k ünnepén zajlik. A s'im£k a pünkösd előtti szerdán kezdődött és egy hétig tartott. Eredetileg a halott ősök emlékünnepe volt; általában ekkor tartották a lakodalmakat. A lakodalmas szokások is a régi hitvilág emlékeit tükrözik. A legények Narspi lakodalmán is ostorral verik végig a kapukat, hogy a házakból elűzzék a rontó szellemeket. Régi tavaszi ünnep volt a pünkösdtáji sinie is, amikor tilos volt minden mezei munka. A mezei munkák, ahogy ezt a Narspiban is olvashatjuk, áimek után kezdődtek meg; a parasztok ekkor először lovat, csikót, borjút vagy kost leölve levest készítettek, s ezzel áldoztak a mezők szellemének. Az emberek tudatában még éltek az ősi sámánhit elemei. A faluban meglehetősen jelentős tekintélye volt a javasembernek (yumas), a régi török sámán utódjának. Setner anyja is hozzá fordul tanácsért, segítségért. (Narspi, 5. fejezet.) A javas, mielőtt az istenekhez fordulna, bundát vesz magára, sapkáját a hóna alá szorítja: a pogány imádkozás 229
