Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1978. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 14)

van akinek a cím kell, van akinek az ember. Uszov közvetve nem egyszer azt is megfogalmazza ifjúkori barátainak — s ez az egyik legfőbb rozovi alapgondolat! — hogy a modern világban a tiszta, szép emberi érzések nem kevésbé jelentősek és fontosak, mint az ész és a siker, s a valódi emberi boldogság aligha teljesen azonos a megszokottá válható látványos külsőségekkel és hangzatos sikerekre való örökös törekvéssel. Bár Rozov eddigi legérettebb drámájáról, az Érettségi találkozóról a kritikusok a legkülönféleképpen vélekedtek, ennek ellenére — aho£y lenni szokott — a zajos színpadi sikert mindez nem befolyásolta. Az európai drámaírók nemzeti önkritikájának témája a magyar drámairodalomban is megjelenik. Thurzó drámájából kitűnik, hogy a szinte azonos történelmi sors hasonlóan formálta a mi társadalmunk emberét is. Minden bizonnyal Franz Werfel Érettségi találkozó című kisregénye adta az ötletet Thurzó Gábor Négyen a harminchatból (1958) elbeszéléséhez, amelyet Záróra címmel dolgozott át (1962-ben) színdarabbá. A drámában 30 éves érettségi találkozóra gyűltek össze egy budapesti vendéglő kerthelyiségében a hajdani osztálytársak. A múlt közös emlékeit kutatva a beszélgetés egyre inkább Tormos Gusztávra terelődik, aki véleményük szerint a „legsikeresebb" karriert futotta be mindannyiuk között. Most sincs ott a találkozón, csupán telefonon kéri a jubilánsokat, hogy várjanak rá, ezúton is utalva arra, hogy neki, a fontos közéleti személyiségnek társadalmi elkötelezettségei vannak, amelyek lefoglalják s irányítják magánéletét is. A hajdan volt osztálytársak közül elsőként Steingruber, egykori horthysta főhadnagy, jelenleg pedig a revűszínház hegedűse, emlékezik, s mesél Tormos-Trummer Gusztiról. Visszatekintő szerkesztés révén a múlt megelevenedik a színpadon, s most már nem visszaemlékezésekből, hanem a valóságos eseményeken keresztül bontakozik ki Tormos Gusztáv jelleme. Minden cselekedetének egy rugója van: bármi áron érvényesülni, előbbre jutni, s a megszerzett pozíciót körömszakadtáig védeni. Két fontos történelmi-társadalmi esemény állított próbakövet a kortárs nemzedék helytállásának leméréséhez, a felszabadulás, majd az 1956-os ellenforradalom. Sokan tévedtek, hibáztak, fizették meg drágán tévelygésüket, a kaméleon típusú egoista Tormos azonban csorbítatlanul tovább „úszott". 1945-ben, az igazoltatások idején egykori professzorát, Eriingert téteti ki az állásából, hogy aztán maga foglalja el a neves matematikus katedráját. Jellemgyengeségének következő megnyilvánulása a kitelepítések idején történt, amikor nem mert közbenjárni a 80 éves volt nagykereskedő apósa érdekében sem. Karrierjére semmi sem vethetett árnyat, ezért szakítja meg kapcsolatát volt apáca nővérével is, s tagadja meg őt a pártfelvételi gyűlésen tartott önbírálattal teli szónoklatában. Gátlástalansága az 1956-os események zűrzavarában tetőzik, ahol a rábízott ifjakat a véres összecsapásokba hajszolja. Az egyik pillanatban még hangzatos jelszavakat hirdet, a bukás után egy ügyes húzással viszont már mint az új rend „bástyája" jelenik meg. Cselekedeteinek okát természetesen igyekszik megmagyarázni önmagának, hogy aztán tisztára tudja mosni magát kollégája, Bors előtt, majd a cselekmény folyásában aktív részt vevő volt osztálytárs, az egykori szerzetes, Fidel előtt is. Talán saját magáról sem akarja elhinni, hogy mindaz, amit tett öncélú cselekedet volt, amit a maga boldogulása érdekében követett el mások ellen. Matematikus lévén konkrét okokra hivatkozott, tényekre, melyek legyőzték a hitét és jóindulatát, s így mintegy kénytelen volt az objektív körülményeknek, a külső kényszernek engedelmeskedni. A kontrollálhatatlan emberi reakciók, a pirulás, a zavarodottság azonban elárulják, amikor lelki igazságosságát próbálja bizonyítgatni. Akik személyesen ismerik kiábrándultan fordulnak el tőle, s a megváltozott társadalmi valóság sem nyújt már többé táptalajt a kétszínű karrierista törtetésnek. Felesége, aki pedig a legnehezebb időkben csak miatta aggódott, most csalódottan válik el tőle. A társadalom igazságszolgáltatása pedig az, hogy lehetetlenné tette számára a bizalommal való további 319