Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1978. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 14)

infiltráció módszere, amely az államosítás veszélye ellen a „közös helyi érdekeltség elvét" ültette át a gyakorlatba. Az imperialista „beszűrődés" tipikusan új módszerét főként az NSZK alkalmazza: pl. W. Scheel, az egykori fejlesztési miniszter, indiai missziója során, az új kölcsönt vegyes vállalatok alapításának, működésének további engedélyezéséhez kötötte.

8 A meglehetősen gazdag nyugatnémet gazdasági irodalom fölsorolja a vegyes vállalatok összes variánsait. Ezek a különböző munkákban talált „moduszok" alapján a következőképpen foglalhatók össze: A vegyes vállalatoknak két alapvetően új típusa alakult ki: I. Az egyik résztvevő mindig az adott nemzeti állam, a másik a külföldi tőke. Itt elméletileg négy variáns képzelhető el: a) A nemzeti állam tőkéje és a külföldi magántőke együtt. b) A nemzeti állam tőkéje és egy külföldi állam (vagy államok) közös tőkerészesedése. c) A nemzeti állam tőkéje, a külföldi monopoltőke és a nemzeti burzsoázia magántőkéje együtt. d) A nemzeti állam tőkéje és a nemzeti burzsoázia tőkéje együtt. II. A második típusú vállalkozásban a nemzeti államnak nincs részvénytőkéje, „csak" gazdasági és politikai érdekképviselete van. Mindegyik típusnak és változatnak azonban a közös célja az imperialista kontroll fenntartása, kiterjesztése (pl. Libériában, ahol a vasérc kibányászása a magas vastartalom miatt nagyon rentábilis, nyugatnémet, svéd, amerikai stb. vállalatok végeztetik a munkát). Ilyen értelemben a vegyes üzem „új gazdasági kategória", amelyben a kapitalista országok és a nemzeti állam közötti ellentmondás egységével és harcával kell számolni, a megegyező és antagonisztikus érdekek, egyrészt restaurációs, másrészt önálló irányba fejlődni kívánó tendenciái miatt. Az önálló irányba való fejlődés igénye látszik meghatározóbb tendenciának. A fejlődő országok offenzívája a 70-es években ugyanis olyan mértékű, hogy az egyenlőtlen gazdasági kapcsolatok egészét, nemcsak néhány területét fogja át igen kritikusan. Ezt példázza az 1974 áprilisában New Yorkban megtartott ENSZ-értekezlet anyaga is, amelyben a fejlődő országok panaszt emeltek a kapitalista országok fentebb említett „praktikái" ellen. A gondolatot továbbfejlesztve, ezen az értekezleten két igen fontos okmányt fogadtak el: I. „Új nemzetközi gazdasági rendszerről szóló deklarációt". II. „Akcióprogramot".

9 Az elsőben megfogalmazódik, hogy a technikai haladás szerény potenciált teremtett a fejlődő országokban, de az idegen és gyarmati uralom maradványai, a neokolonializmus minden formájában változatlanul a teljes szabadságért, haladásért küzdő népek törekvéseinek legnagyobb akadályát képezi. Az akcióprogram felhívás volt az objektív lehetőségek jobb kihasználására a gazdaság és társadalom gyorsított ütemű fejlesztésében, ugyanakkor határozott, közös fellépést sürgetett, követelt a neokolonializmus csoportos expanziója ellen. A neokolonializmus elleni fellépés erősödésének szimptómája volt 36 afrikai kormányképviselő közös akciója 1973 júliusában, az Európai Gazdasági Közösség brüsszeli konferenciáján. Követelték, hogy a tőkés és a fejlődő országok gazdasági kapcsolatait vizsgálják meg, ugyanakkor utaltak a szocialista világrendszer önzetlen segítségére. 47