Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1978. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 14)

be a kulmináció. Mindez azonban inkább érdekessé teszi a színművet, s nem csökkenti dramatizmusát. Az Érettségi találkozó egyik kompozíciós sajátossága abban rejlik, hogy a hősök nem a holnapba, hanem a múltba néznek, visszafelé. A múlttal való találkozás viszont új értelmet és fordulatot adhat a zajló jelennek. Nem a múltat kell folytatni ott, ahol egykor félbeszakadt, hanem a tanulságokat levonva, a jelenben kell felhasználni azokat, mondja Rozov művében. Az író világosan kifejezésre juttatja azt is, hogy bár sok mindenért a kor a felelős, de az alapvető felelősség mégis az egyének vállain nyugszik. Az ember életének anyagi kontúrjait nagymértékben a körülmények, a környezet határozza meg, de a lelki „paraméterek" elsősorban magától az embertől függnek. A pontosabb, az érzékletesebb összkép kedvéért Rozov lelkileg lemezteleníti a „negyveneseket", mindegyiknek külön-külön is tükröt tart, hogy megláthassa benne, mivé lett, mit tett? Az író kérlelhetetlen biztonsággal megmutatta, hogy mikor az ember „valakivé" lesz, igyekszik fokozatosan belenőni a szerepébe, felveszi az „alakot", de legtöbbször nem érzékeli, vagy nem akarja észrevenni a diszharmóniát a felvett „alak" és valódi önmaga között. Éppen ezért Rozov levette a maszkot hőseiről, szembesítette őket egykori önmagukkal, mikor még mindannyian egyformák, egyenrangúak voltak. Ily módon, huszonöt év távlatából a legtöbben megértik, hogy nehéz már változtatni elrontott életükön, s visszatérni ifjúkori ideáikhoz, mert az elhagyott eszmék, a meg nem tartott fogadalmak, az elszalasztott szerelmek vissza nem jönnek. Volt, elmúlt! Agnyija Szabina — Szergej Uszov mellett — ugyancsak a darab reflektorfényében áll, aki sohasem akart a szürke középszerűek sorában megrekedni, bármi áron feljebb akart kapaszkodni a társadalmi ranglétrán, s az előmenetelért mindenre hajlandó volt, ifjúkori álmait és eszméit éppúgy megtagadta, mint a hajdan vele együtt „lángoló" első férjét, Uszovot is. Agnyija feláldozta önmagát, az énjét, feladta elveit, hogy felülkerekedhessen a „tömegen". Az új férj, a fizikus professzor, Maskov oldalán úgy érezte, hogy „valaki" lett, különb, mint a többi. Rozov Agnyija Szabina, a befutott irodalomkritikus sorsán keresztül félreérthetetlen utalásokkal azt is megmutatta, hogy a tökéletes jómód, a ragyogó toalett, a doktori cím, az eszes, neves férj még nem biztos, hogy igazi megelégedettséget és őszinte boldogságot is jelent. S hogy ez mennyire így van, akkor vált teljesen világossá, mikor újra feltűnt az első férj, Szergej Uszov, aki iránt Agnyija még az évek múlásával sem lett teljesen közömbös. A tudós asszony élete végül is egy tehetséges, érzelmileg többre hivatott ember lelki drámájával terhes. Lelki kiszáradása önmagának is újra és újra konfliktust okoz. De az esztendők során megkeményedett, elkérgesedett lelke már nem nagyon tud megújulni, megváltozni. A dráma igazi főhőse, az író nézeteinek darabbeli képviselője Szergej Uszov, aki az események során nemegyszer a háttérben marad, de ilyenkor is érződik — Rozov határozottan érzékelteti —, hogy meg nem alkuvó természete, magas erkölcsi mércéje mindig a többi figura fölé emeli. Bár külsőleg ő is kissé megöregedett, de lélekben és gondolkodásban olyan könnyed és fiatalos maradt, mint huszonöt éve volt. Uszov sok-sok év után is természetes, jóra és szépre vágyó ember, és ez a fontos, hangoztatja Rozov, s nem pedig az, hogy ki lett belőle. Az író szándékosan nem fedi fel Szergej foglalkozását, kilétét, és tréfálkozva hol tengerészkapitánynak, hol állatorvosnak, hol agronómusnak titulálja, ezzel is nyomatékosan jelezve, hogy nem a tisztség, nem cím vagy a rang a leglényegesebb az életben, hanem az, hogy ki maga az ember, és mi lakozik benne. Közvetve ő az író nézeteinek, véleményének a szócsöve. Az ünnepélyes találkozás folyamán Szergej Uszov így vagy úgy leckét ad az életből minden egykori osztálytársának, elsősorban a volt feleségnek, az irodalmi ítéleteiben is rideg maradt Agnyijának, megéreztetve vele, hogy az életben a választás igen kétélű dolog; 318