Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1978. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 14)

Struccok estélye című tragikomédia, mely tematikájában és a társadalmi viszonyokat érintő kritikájában nem marad el a hasonló szüzséjű kortárs külföldi színdaraboktól. A trilógia tartalmilag egymástól messze álló három művét a társadalom és az ember bonyolult viszonyának elemzése köti össze. Mint egy a szenvedő alanyok közül, de egyúttal mint kritikus szatíraíró rajzolja meg az ötvenes éveket a Struccok estélye című tragédiájában. Egyáltalán nem igyekszik szépíteni, vagy elkenni a problémákat, ellenkezőleg, éleslátóan mutat rá, hogy a társadalmi torzítások az emberek közti viszonyt rontották meg, amely aztán az egész társadalom hamis beállítottságához vezetett. A műhöz a közvetlen indítást a hatvanas években Csehszlovákiában lejátszódó, a szocialista társadalmat tisztító folyamatok adták. Ebben a darabban a fő társadalmi pszichológiai motívum a félelem, a kor közbetegsége és ennek deformáló hatása az emberek tetteire. A cselekmény egy szlovákiai kisvárosban játszódik le, ahol 25 éves érettségi találkozóra 9-en gyűltek össze az egykori hírhedt VIII. B. osztály tanulói közül, fíjúságukcsínyjeit idézik fel, amikor még sólymok módjára éltek, szabadon, bátran, egy olyan országban, ahol Hlinka gárdája tartotta félelemben az embereket. S a csíny kapcsán felmerül osztályfőnökük, Mrázik tanár úr, gúnynevén Harcsa alakja, hiszen ő volt szinte majd minden ifjúkori heccelődésük célpontja. Régivágású tudóstanár, klasszika filológus, aki naiv becsületességére ráfizetve megjárta a németek, de az új rend börtöneit is. Nem merték meghívni a találkozóra, mert féltek a vele való személyes találkozástól, de mégsem tudták elkerülni felidézett szelleme előtt önnön vétkességeikkel való szembenézést. Magas beosztású és egyszerű emberek vallanak sorsukról, vádlóan, önsanyargatóan, de egyúttal mentegetőzve is, melynek során, mint háttér kirajzolódik az 50-es évek, a személyi kultusz idejének Csehszlovákiája. Bukovöan nagyon jól látta meg, hogy a személyi kultusz hibáinak okozói tulajdonképpen ők maguk, a VIII. B. egykori tanulói, akik a nehezebb körülmények között gyáváknak bizonyultak, inkább visszahúzódtak az igazságért folyó harctól, s strucc módjára élték tovább életüket. Ha nem is közvetlenül, de mégis miattuk jutott börtönbe Harcsa, mivel egyedül ők tehettek volna érte valamit, ehelyett azonban közömbösen fordultak el tőle. A mostani önvallomások, úgy tűnik a gyónás tisztító erejével hatnak rájuk, de jobban belegondolva bizony észrevesszük, hogy most, a már megváltozott feltételek között sem sokat változott egyéni magatartásuk. A közéleti tevékenység egykori irányítottsága miatt kialakult póráz-tudat sorsérzése már csontukig hatolt, s ettől megszabadulni számukra tulajdonképpen eddigi eszméik újraértékelését jelenti, amely még egy félelemmentes demokráciában is nehéz feladat. Az ellentét, a drámai konfliktus a szereplők között csak közvetve, Harcsához való viszonyukon keresztül érződik, ezért nem sikerült egy egységes drámai szituációt létrehozni. Emellett az egységet jelentő keret, az osztály is szétesik egyénekre, melyek különböző szempontokat képviselnek, mégis nagyon nehéz azonosítani, hogy ki milyen felfogás képviselője. A szinte anonimitás ködéből csak igen ritkán bukkan fel egy-egy határozottabb alak. BukovCan nem tudja teljesen függetlenül a kor negatív hatásától a nézőpontok egész változatosságát kialakítani. Retrospektív személyes példák sorakoznak egymás mellé, egész mozaiksort hozva létre, anélkül, hogy variálódnának, olykor szinte egymást ismétlik meg. Csak a darab második részében kezdenek polarizálódni a figurák, Markov és Serif képezve a szemben álló csoportok központi alakját. Bukovőan teljesen diszkurzív formát választott darabja nyelvéül, ami ugyan publicisztikai egyenességet kölcsönzött neki, azonban megvoltak a maga határai is. A szüzsé felépítésénél nem mindig lehetett dialógusokkal operálni, a szereplők olykor kifogytak a témából, s ekkor volt kénytelen humorhoz folyamodni, ami itt ráadásul elég fanyarul sült el. A szerző vitathatatlan érdeme azonban, hogy a darab aktuális jelentését általános emberivé tudta szélesíteni, hol színpadi szimbólumokkal, hol 316