Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1975. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 13)

geoszinklinális periódust nagy arányú variszkuszi gránit magmatizmus követte, amely az ország területének nagy részét elborította. A Bükk hegység területe továbbra is megszakítás nélkül geoszinklinális, környezetében a karbon Variszkuszi-hegységrendszerének gránitképződményei, majd annak lepusztulástermékei eljutnak a bükki eugeoszinklinális, később pedig a „hegység" területére is. Mezozoikum A hegység területén a perm képződmények folyamatosan települtek a karbon üledékekre és a rétegsor a felső triászig vastagodott. A permben kezdenek kialakulni hazánk területén az ÉK—DNY-i irányú mezozóos vályúk és a közte fennmaradó kristályos küszöbök. Kivételt képez az ópaleozoikumtól, illetve az alsó karbontól a felső triászig létező Igal-bükki eugeoszinklinális. Az Igal-bükki eugeoszinklinális északi határa a balaton—velencei gránitlánc ÉK-i folytatása Déli határa a zágráb—klucsi fő szerkezeti vonaltól délre elhelyezkedő ,,Lóczy-hát" és a kaposfő—magócsi kristályos hát. A perm felső-triász rétegek összvastagsága a Bükk területén 4100 méter. Az Igal-bükki üledékgyűjtő vályú gyors süllyedése iniciális vulkanizmussal járt (triász porfiritek). Ez a vulkanizmus jellegzetes eugeoszinklinális jelenség. A magyar középhegységi geoszinklinálisok területén a szerkezeti mozgások táblás, pikkelyes szerkezetet hoztak létre. Ezzel szemben az Igal-bükki eugeoszinklinális gyűrt pikkelyes szerkezetet kapott. Ezekre az alapvető szerkezeti különbségekre hivatkozunk majd a mai morfológiai kép magyarázatakor is. A hegység területe a felső triásztól szárazulattá vált. A krétában a szenont megelőzően az upponyi, szendrői és az észak-alföldi kristályos masszívum egyszerű állóredőkbe gyűrte a Bükk hegység területén elhelyezkedő üledéket. A Bükk hegységi paleozóos, mezozóos üledéksorában az erőhatások ÉNy-i és DK-i vergenciájú kétoldalas gyűrt pikkelyeze'tt formákat hoztak létre. A bükki üledékösszlet északi része az Upponyi-hegység peremére tolódott. Ez a gozau előtti szerkezeti vonal jelöl határt a két hegység között Csokvaomány—Dédestapolcsánytól északra. Az Upponyi-hegység az alá tolódó tömeg szerepét játszotta a Bükk üledékösszletéhez viszonyítva. (Balogh K. 1964.) Az így kialakult két hegység közötti szenon medencét a hegységek lepusztulás termékei, abráziós törmelékei töltötték ki. A kréta végén a gozaui üledék lerakódását követően, de az eocénnel bezárólag a Bükk álló redői dél-felé átbuktatott és átpikkelyezett redőkké fejlődtek. Ez a mozgás az észak-alföldi kristályos tömeg északi részében támadt mély felső-kréta vályúval kapcsolatos lehetett. Az elsüllyedő északalföldi tömeg a Bükk üledékösszlete alá tolódó rögként szerepelt és maga felé irányította az álló redőket. Az így konszolidálódott bükki tömeg a paleogén és neogén folyamán inkább csak egészében süllyedt vagy emelkedett. (Balog K. 1964.) Ezt a megállapítást erősen alá kell húzni a hegység további geomorfológiai elemzésekor az eddigi tektonikus felszínfejlődési magyarázattal szemben. 459