Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1975. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 13)

„vígan végezték nagyok és kicsik, az önzés alapműveleteit, s mind győztek, mert egy roppant hatalom volt súgójuk, istenük: a Haszon." (Tücsökzene 271.) Shakespeare fordítása közben így vall magáról: „Timon vagyok, az embergyűlölő." Szenvedélyesen kérdezi: „Tehetség, elnyom a nagy? A kicsi még jobban! az gyűlöl csak." — válaszolja. Ember embernek farkasa — borzasztotta hajdan a fecsegő költemény. Vajon ki lesz az övé? — tűnődött akkor. „Most egész falka dicsekszik vele!" — írja gúnyos keserűséggel. (291. vers.) Önmagával és a világgal folytatott tépelődései, türelmetlen vitái, megrendítő panasszá váltak verseiben. Találóan írja róla Sőtér István: Szabó Lőrinc „életregénye a magyar értelmiség egy jelentős részének útját, válságait, kereséseit és drámáit úgy mutatja meg, ahogyan magyar regény még soha, és senki a kortársi lírikusok közül" [4]. Kutatta az ,,Igazság"-ot, kínjaira a vigaszt, magányosságának feloldását. Ezért olvassa a könyveket, nyúl „az ész rácsai közé", néz a „sugárvilágok mögé", legfőképpen saját magába, a „csupasz idegekbe". A három szókép segítségével azt fedi fel, hol kereste problémáira a feleletet. A tudományban, a vallásokban és saját lelkében. Az egyensúlyra, a belső békére való áhítozása ábránd maradt. A kíváncsi ész nem találta meg a választ kételyeire. Állandó harca az ösztönök, lelkiismerete és a világ között örökös feszültséggel töltik meg. Csak úgy talál megnyugvást, ha elhagyja a törvényeket. Úgy érzi: „s most türelmesebb, gazdagabb" (Tücsökzene 281.). Az idő, a közöny „lefojtotta öngyilkos" lázát (Tücsökzene 278.). Harminchárom év tapasztalata után „mint vigasztalan harcteret" járta „a mocskos, leprás életet". (Tücsökzene 278.) Különbéket kötött. Már csak a gyerekek és a kivételek érdekelték. Lázadó lelke persze nem talál megnyugvást, hiába menekül, hiába köt különbékét. Olyan erkölcsi megrendülést, belső fájdalmat élt át, amelyet csak látszólag lehetett elfojtani. Gyökerében boldogtalan, kielégítetlen lelkének ezernyi indulatára, egyéniségének vad, keserű, önzésére nem találhat gyógyulást. Azok a feszültségek, ellentmondások, amelyeket átélt, csak a verses önéletrajzban forrósodhattak lírává. A tücsökdaltól részeg éjszaka kényszerítette az emlékezésre, arra, hogy szembenézzen múltjával, hibáival és erényeivel. A sokat szenvedett ember gyötrelmeit, érzelmi alakulását, saját maga felfedezését azért tárja elénk, hogy megértsük, behatolhassunk emberi és költői világába. JEGYZET [1] Vö. Harsányi Zoltán: Stíluselemzés III. Tankönyvkiadó, 1971. 5. 1. [2] Rónay György: Szabó Lőrinc: Tücsökzene. Irodalomtörténet, 1959. 296—301. 1. [3] Illyés Gyula: Szabó Lőrinc avagy: Boncol juk-e magunkat elevenen? Sz. L. válogatott versei. Magvető, 1956. 5—46. 1. [4] Sőtér István: Tisztuló tükrök. Gondolat, 1966. 230—247. 1. •248