Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1975. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 13)

Federico Garcia Lorca Spanyolhonban megszólal Lorca költészete. Csodálatos érzelmi izzásról, új költői látásról hoz hírt, amely egyetemes s kitartó önműveléssel szerzett tudásnak, és született tehetségnek az együtteséből származik. Az öt érzékszerv költőmestere vol<t, különösen a láttatásnak utolérhetetlen művésze. Nemcsak tudatosan, de tervszerűen is dolgozott: az andalúz gitánadalokat kutatva kultúrkörök találkozási pontjain, egymásra rétegződéseiben bukkant vitális, mélyrétegekre. Ebből, a Németh László által „Európa alatti" kultúrának [3] nevezett mélyrétegből fakadó forrás beleáramlott Lorca művészetébe, s találkozott a legmodernebb újító törekvésekkel. Gondoljunk csak Lorca rendkívüli tudatosságát bizonyító elméleti írásaira, egyénien metaforagazdag, tájnyelvi színeket is felcsillantó költészetére, sajátosan szürrealista látásmódjára, vagy éppen a színpadi valóságbontás bizarrságig menő játékosságára, avagy motívumköreire: a granadai tájélményben is megjelenő minaretre, az égi és földi szerelem spanyol változataira, a gazdag folklórra, bikaviadalokra . . . Lorca költői, drámaírói elveit gondos, világos tanulmányok őrzik, de ha írásaiból, műveiből kigyűjtenénk művészi elveit, akkor irodalmunk egész bartóki vonala Adytól Nagy Lászlóig ráismerne a maga törekvéseire. [4] (Alkat, tehetség, látásmód mély rokonsága hozta létre Nagy László fordításremekeit, amelyeket joggal tartunk az eredeti Lorca-versekkel egyenrangúaknak.) A Cante Jondó

ban tárult Lorca elé az a csodálatos mélykút, amelyen át belátott ebbe az „Európa alatti", nagy érzékenységű népi világba, amelynek remekeiben az érzés mélysége, igazsága, a megformálás tökéletes stilizáltsága ragadta meg. Ez a forrás vált művészetében tengerszemmélységűvé, ragyogó tisztasággal áradóvá. A spanyol nép legjobb törekvéseit megszólaltató Lorca benne élt az eleven fejlődés áramában. Érzékelte, szüntelenül kutatta a népdal „Európa alatti" mélyrétegeit, melyet az európai művészet legmerészebb formabontó törekvéseivel hozott szintézisbe, amelyre nálunk főként a zenében van példa: Bartók és Kodály művészetében. Ősrégi összefüggéseket, emlékeket idéznek örökké modern szépségű versei. Drámái is emberi-költői értékrendjéről vallanak, amelyben az élet, az új élet születése a legfőbb érték, és a szabadságban kiteljesedő létfolytonosság. Ettől fosztották meg Lorcát Franco csendőrei alkotóerejének teljében, 1936 augusztusában. Antonio Machado verse szerint „Látták kettesben sétálni a halállal, de nem félt kaszájától" A szemtanúk azt állítják, hogy sírva ment Franco csendőrei között a kivégzőhelyre. Németh László szavait idézzük: nem magát siratta meg, hanem a spanyol világ negy lehetőségeit, amelyek benne adtak találkozót, s az emberi nemet, amely annyiszor lel őrült ürügyet, hogy önmaga legszebb reményeit elpusztítsa. [5] A szülőföld, a szabadság elkötelezettje volt Lorca, a felajánlott szökési lehetőséggel nem kívánt élni, a halált választotta, hogy szülőföldjén meghalva, példaként éljen tovább népe szívében. 224