Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1975. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 13)

Nem fogalmazták meg pl. eddig egyértelműen azt a tételt sem, hogy az értelmi képesség fajtáival és műveleteivel kapcsolatos e szavak: ész, értelem, okos, bölcs, okosság, eszesség, intelligencia, értelmesség, böl­csesség nem rokon értelmű fogalmak és megnevezések. Az alábbi köz­mondásokban vállalt nyelvi szerepük is ezt bizonyítja: Bölcsre hallgat az okos (Sirisaka). Egy lat okosság többet ér, hogy sem a fáradozó eszes­kedés (Faludy). Okos embernek nem kell ész (Ballagi). Ésszel indulj, okkal (okosan) járj (Erdélyi). Minden bölcs dolgokról okkal (okosan) szólj (Bárányi Decsi). A vidám elme gyakran elmegy sétálni, de az okos ész többnyire otthon marad (Dugonics). Bölcsességben okosok (Bécsi Kó­dex: 117). Nagyon tanulságos ebből a szempontból Széchenyi István fej­tegetése is: „Mily különbség van az eszes és okos közt, a legjobban ki­világlik, ha ismert egyéniségekre alkalmazzuk ezen disztinkciót. így pél­dául Kossuth ritka eszű ember, és ezt ki tagadhatja? De vájjon volt-e okos? Bizony nem. Most némi kis tapasztalatok és néhány kiábrándozá­sok következtében tán az lett. Én nem tudom. Volt-e I-ső Napoleon okos? Én nem hiszem, soha nem is hittem. Észtül azonban tündöklően áradozott. Hosszú könyvet tudnék ezen általam itt felhozott disztinkciónak il­lusztrációjára írni, de ez alkalommal legalább igen is félrevezetne a fel­vett tárgytul, és ezért még csak azt akarom ezen fontolgatáshoz csatolni, hogy sokkal könnyebb, bár ez is elég nehézséggel jár, valakinek okos­ságát kicirkalmazni, kitapogatni, mint eszét megfontolni, kikutatni, mert észtehetségnek úgyszólván semmi határa nincs, midőn okosság némileg valami definitum. Ész és okosság kellő kvantitásban párosítva, alkotja a nagyobb lelki pondust, de ritkán jár egymással, mert rendszerint vagy az egyik, vagy a másik prevaleál, honnét aztán annyi fantaszta, ki csak légben nyargal, és nem kevésb számú a prózaikus consumen, ki földön csúszik, és csak annyiban okos, amennyiben ez állati részének fenntartása szükséges. Társaságban, konverzációban eszes egyéniség lesz a kedvenc, státus­férfiú szerepre azonban kitűnően az „okos ember" illik." (Vö. Széchenyi: Nagy magyar szatíra). Ha az értelem, az ész, az értelmes, az eszes, az okos, a bölcs, az ér­telmesség, az eszesség, az okosság és a bölcsesség szavak szótárbeii le­írásait, értelmezéseit figyeljük meg, akkor is azt tapasztaljuk, hogy a felsorakoztatott szavak, nyelvi jelek tartalmát és használati értékét te­kintve nagyon elbizonytalanodó a jelentéskör és a jelentéstartalom meg­határozása, s a teljesen azonosító értelmezéstől a nagyon tág rokon ér­telmű használati értékekre való utalásig terjed a szótárírók próbálkozása. A régi latin—magyar, magyar—latin szótáraink, köztük Comenius szó­tárainak szócikkei is azt példázzák, hogy az azonos és rokon értelmű sorba illesztett latin szavakat ugyancsak szinonimasorral magyarítják: mens, ingenium, intellectus: értelem, ész, elme; prudens, sapiens, intel­ligens: eszes, értelmes, okos, bölcs; sapientia, int eilig entia, prudentia: eszesség, értelmesség, okosság, bölcsesség stb. Az is jellemzi a szóban forgó nyelvi jeleket, szavakat, hogy igen tág jelentéskörben és használati értékkel vállalnak nyelvi szerepet. A latin 191

Next

/
Thumbnails
Contents