Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1975. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 13)

Vitatkozni lehet ugyan ezekkel a megállapításokkal, maradéktalanul nem is fogadhatók el a kritikai megjegyzések, de jó ha odafigyelünk azokra, még akkor is, ha csak érintik az igazságot. Főiskolásainknak — amint már arra utaltunk — számos vonatkozásban speciális esete van, hiszen Eger, az egri vár, a várvédő hősökre való emlékezés, számos rendezvény valósággal tálalja a lehetőségeket. De vajon élünk-e ezekkel is? Bizonyos, hogy a II. sz. Gyakorló Iskola Bornemissza Gergely nevét viselő úttörőcsapata, mely minden tanévben a várban tartja első csapatgyűlését a hősökre emlékezve, a hősök nemes szellemét idézve, a múlt és a jelen nagyszerű kapcsolatára ad módot. A szocialista hazafisággal foglalkozó tanácskozáson is számos hallgatónkkal veszünk részt évről évre. A Gárdonyi Géza diáknapok rendezvényei általában szintén a várban kezdődnek el, látványos, érdekes, minden sablont nélkülöző ünnepi játékkal... Lehet azonban tanulnunk külföldi példákból is. Az elmúlt esztendőkben több szomszédos országban vettek részt művészeti csoportjaink különböző fesztiválokon. így eljutottak az NDK-ba is, hol az egyik program a buchenwaldi haláltábor meglátogatása, az áldozatok, a hősök sírjánál való tisztelgés volt. A programot megelőzően előadást hallgattunk, illetve filmet néztünk a II. világháború egyik legkegyetlenebb mementójáról. Ezt követően nem tudtunk egyébre gondolni, csak az elembertelenedett emberre, a sok ezer mártírra, az értelmetlen halálra, E. Thelmannra és hőstársaira. Majd amikor elindultunk a tömegsírokhoz, a harangtoronyból messzire hangzó bim-bam egy-egy szívdobogáshoz hasonlított, egy-egy volt életet idézett. Nem a mi szokásainkat követték a vendéglátóink. Nem vásároltak koszorút kulturális delegációnknak, hogy a vezetők helyezzék azt el adott helyen. Javasolták, hogy költőpénzünkből ki-ki vegyen egy-egy szál virágot és azt tegye mindenki maga az egyik tömegsírra. A megszokott gépzene helyett énekeltek a delegációk. Több nyelven hangzott fel egyszerre ugyanaz a dallam: ,, . . . és nemzetközivé lesz, holnapra a világ!" A saját és a másutt szerzett tapasztalatok arra ösztönöznek, hogy újból és újból nézzünk szemben önmagunkkal. Ahogyan a pedagógus számára a tanítási órának nem akkor van vége, amikor a csengőszóra kivonul az osztály, hanem akkor, amikor elvégezte saját munkájának elemzését, értékelését is, hasonlóképpen kell eljárnia az ünnepélyek, megemlékezések rendezőinek, szervezőinek is. Bizonyos, hogy az évek során felhalmozott tapasztalatok alapján levont következtetések felhasználásának megmutatkoznak majd eredményei. Hallgatóink véleményével kell egyetérteni abban is, hogy az ünnepségeken való megjelenés kötelezővé tétele valóban méltatlan a tanárképző főiskolához. Ami kötelező, az már eleve nem jó — vélekednek a hallgatók. Olyan műsorokat kell szervezni, hogy a részvevők számára kitüntetésnek számítson a jelenlét. Az egyetlen központi rendezvény helyett — alapszervezeti, stb. szervezésben — kisebb ünnepségeket kellene tartani. Amennyiben mégis ragaszkodnának felsőbb szerveink a központi rendezvényekhez, úgy az lenne szerencsés, ha a sok kisebb rendezvény részvevőinek képviselete vehetne 118