Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

oldal. Utána: „Vegyétek elő olvasókönyveteket, olvassátok valamelyik olvasmány első mondatát, s elemezzétek az eddig tanultak nyomán az egyes szavakat hangtanilag. Mondjátok meg: minő hangokból áll mindegyik szó? melyek az egyes szavakban a magánhangzók? melyek a mássalhangzók? milyenek az illető magánhangzók a kiejtés időmértéke szerint? milyenek a kiejtés magassága szerint? milyenek az illető mássalhangzók jegyeikre nézve? Feladatok: írjanak a tanulók hangsorokat rövid és hosszú hangokkal, mély-, közép- és magashangú szókkal stb. Szótani elemzés: melyek a könyvrészletben a gyökérszók, melyek a képzett szók? Vannak-e egyszerű és összetett szavak a szövegben? Megkívánja a mondatelemzést, végeztet szövegkiegészítést. Külön tárgyalja a helyesírási és fogalmazási ismeretek tanítását. A nyelvhelyességi tudnivalókat a maguk helyén megemlíti. A maga korában ügyes, jól használható tankönyv lehetett, szerzője tanult elődeitől. Még mindig nagy népszerűségnek örvendett Ihász Gábor nyelvtana, melynek 1885-ben már 24. kiadása jelent meg, Barbarics Róbert átdolgozásában [45]. Ez a középiskolák számára adott feldolgozás hangtan, szótan, mondattan sorrendben paragrafusokba szedve adja a szabályt, gazdag példatárral. Az egyes fejezetek után sok gyakorlati példát is közöl. A kor nagy tekintélyű nyelvtudósa, Hunfalvy Pál nem volt híve a nyelvtan tanításának. Szerinte a népiskolában nem kell nyelvtan, csak jó olvasókönyv (Nyelvtudomány és nyelvtantanítás). A Néptanítók Lapjának hasábjain is tovább folytatódik a küzdelem a túlságosan elvont logikai nyelvtantanítás ellen. Egyik cikkíró egyenesen a tanítót teszi felelőssé azért, ha egy gyermeket meg kell buktatni magyarból. „Hiszen a gyermek — ha öntudatlanul is — már ismeri azt a nyelvet. A gyermek legfeljebb a benne meglevő képzeteket nem tudja szóba öltöztetni." A tanító feladata, hogy erre a gyermeket képessé tegye [46]. Még mindig sok a kifogás a tankönyvek színvonalával szemben. Árvái József nyelvtankönyvének egyik bírálója [47] egy — napjainkban is sajnálatosan gyakori — tényt közöl; „Panaszol az egyetem a középiskolára, s ez viszont az elemire, hogy az átbocsátott tanítványok gyengesége lehetetlenné teszi a tanítást." Pedig inkább a tankönyvekben van a hiba, mint a tanítókban, mert ha ilyen tankönyvből tanul a gyermek, akkor nem lehet „fegyelmezett észjárású" tanulót küldeni a középiskolába. Néhány évvel később viszont egy polgári iskolai tanító azt állapítja meg, hogy „ . . . a tanítás sikertelenségének okát magában a tanítóban, illetve az ő helytelen methodikai eljárásában találjuk fel". A tanulók ui. a Nagy László-féle nyelvgyakorlót használják. Sokan helyesen, minden grammatizálás nélkül gyakorlatias módon tanítanak ennek alapján, de hibáznak azok, akik azt a nyelvgyakorlót tankönyvül használják. Lélekölő munka ezeket a szabályokat bevágatni úgy, hogy a tanuló alkalmazni nem tudja [48]. A nyelvtudomány eredményeinek felhasználása mellett Király Pál az élő nyelvre is tekintettel volt: Előszavában kifejtette: munkája elkészíté60