Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

így jellemzi azokat: „... lelkesen van kidolgozva...", „lelkes és igaz kép" [35]. Eléggé általános és nem nagy jelentéstartalmat hordozó kifejezések ezek, amelyeket Kazinczy frazeológiájának kelléktárából könnyen kiemelhetett a dicséret kifejezésére, vagy ellenkezőjüket az elítélés szavaiként. Azonban mégis, ha ismerjük azt a határtalan tenni vágyást és újítani akarást, amelyet Kazinczy a művészet terjesztése érdekében tanúsított, és felmérjük áldozatkészségének határtalan voltát, amellyel — Petőfi szavaival élve — „csak fél századig tartá vállán, mint Atlasz az eget" —, akkor ezek az üresen kongó jelzők tartalommal és értékkel telítődnek. A művészet erkölcsi hatóerejébe és embernevelő hivatásába vetett hitével Kazinczy tanítómestere, Winckelmann nyomaiban jár. A német műtörténész, amikor a művészi szép szerepét keresi a társadalomban, bebizonyítja annak sajátos funkcióját. Példaként az antik görögökre hivatkozik. A görögök szépség iránti igénye egész életformájukban, művészetszeretetükben és a művészek iránt tanúsított tiszteletükben megnyilvánult. Az ókori görögöknél a szépség a jóságnak, az emberi nemességnek a fogalmával azonosult. Winckelmann olyan világról álmodott, amelyen a szépség uralkodik, és ennek a világnak a megteremtéséhez a legfontosabb eszköz a művészet. Kazinczy „vallásában" is parancsoló törvényként szerepel a művészet szeretete és ismeretének terjesztése, amely törvényt ő egész életében meg is tartott. Igazi nagy művészi alkotásokkal Kazinczy hosszú élete során csak elvétve találkozott, azokat nagyrészt Winckelmann leírásaiból, vagy metszetekből, másolatokból ismerhette. Végigkíséri munkásságát a vágyakozás a nagy alkotói középpont, Róma után, ahová eljutni nem volt lehetősége. 1823-ban írja Gyulay Lajoshoz intézett levelében: „Te, a mint hallom, meglátod Rómát, s Kornissal. Miért nem mehetek én veletek! Ez volna legfőbb óhajtásom, ha ifjabb volnék, a' római történetek, s az Architectúra, a' fafaragás, a' festés, a' musica miatt . . . , valamint Párizst látnám, ha lehetne" [36]. A külföldi utazásra sajnos, később sem volt alkalma, ahogy 1825-ben fájdalmasan jegyzi meg Guzmics Izidorhoz írt levelében: „Rombauer ... hitt, hogy utazzunk eggyütt a Mesterség eggyetlen honjába; Rómába. Öreg vagyok, de mennék, ha erszényem engedné" [37]. Levelező partnerei közül néhányan eljutottak Európa különböző városaiba, és útjukról színes leírásokban nemegyszer számoltak be Kazinczynak. Ezeknek az útibeszámolóknak jelentős szerepe lehetett abban, hogy Kazinczy széphalmi magányában némi európai tájékozottságra tett szert a jelen és a múlt építészeti emlékei, múzeumai, művészi ízlése tekintetében. A hozzá intézett útleírásokról gyakran tájékoztatja baráti körét, és ennek segítségével is, bár szűk körben, de közvetítő szerepet vállal az európai művészi kultúra terjesztésében. 1807-ből származik Tőkés János németországi útjáról szóló tájékoztatója. A drezdai „képes házban" Tőkés azokat a műveket fedezi fel lelkesedéssel és örömmel, amelyeket Winckelmann is nagyra értékel, mint a klasszikus múlt méltó örököseit. Raffael, Correggio, Tizian, Mengs műveit „gyönyörűséggel elbámulva nézé" annál is inkább, mert tudta, hogy .543