Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

ból észrevettem: nem csak a' Stílusból, hanem az ideákból-is. Vaj mi kevesen vágynák a' Magyarok között, kik az illyenekhez értenének, vagy csak figyelmeznének is a' szépségre! csak ezen tekintetből is Széphalomra kellett képzelődnöm". [6] Az elismerő vélemények újabb lendületet adhattak Kazinczynak tudása gyarapítására és ambíciója fokozására. Az eredeti forráshelyet, a Belvedere gyűjteményét, illetve annak kedves képeit, szinte mint sajátjait ismerte és tartotta számon. Nem meglepő tehát, hogy amikor 1814ben, a napóleoni háború idején, újból felkereste a képtárat, a hiányzó, Párizsba szállított műveket fájdalmasan nélkülözi: „Elérthetetlen dolog, hova lett annyi darab." Többek között „oda van a' Corregio ívfaragó Ámorja is. Most csak a' Copie van itt. Nincs a Carlo Dolce Madonnája" [7]. A Belvederén kívül sokat látogatta Bécsben az Akademie der Bildende Künste-t és az Eszterházy Galériát, azonban itt szerzett élményeiről csak szűkszavúan emlékezik meg. Schmutzer rézmetsző vezetésével 1786ban végigjárta az „Alakoló Akadémiát", gyakran felkereste ismerősei képgyűjteményeit is, valamint a képárusok boltjait, akik közül Artária kereskedése volt számára a legfontosabb és legtöbbre becsült; metszet- és képgyűjteményének számtalan darabját vásárolta az osztrák antiquáriusnál, sok esetben szerény anyagi lehetőségeinek teljes kimerítése árán. Abban az időben a magyar írók között nem találhatunk hozzá hasonló érdeklődésű és jártasságú kortársat, akinek olyan igénye lett volna a művészet iránt, és ennek kielégítése érdekében annyi áldozatot hozott volna. A Pályám Emlékezetében idézi az 1791-ben Artáriával folytatott beszélgetését, mely alkalommal a metszetek között válogatva a kereskedő elismerően megjegyezte: „Tetszik nekem, hogy nem elébb nézéd, kitől van a darab, hanem milyen a darab . . . Hízelkedés nélkül mondhatom, szemed első nézéssel a legjobbakat választotta. Nem hihetem, hogy ezt tudhassa, aki hazád határin ki nem lépe. A mesterséget ott még nem ismerik" [8]. Artáriának adott válaszában Kazinczy szomorú rezignációval állapítja meg, hogy „hazámban még nincsenek képárus boltok, nincs alakolóakadémiánk, s nagyjainknak egyéb kell, mint festés és rézmetszet . . . Az én honom pénzetlen ország, a szépmesterségek szeretete pedig pénzt kíván". Bizakodva teszi hozzá: „De eljő nekünk is az óra, mely később tűnt fel Bécsnek is, mint Drezdának, Párizsnak, Londonnak" [9]. Jövőbe látását igazolja 1828-ban kelt levele, melyben Ponori Thewrewk Józsefnek írja: „Tizenhárom esztendeje, hogy nem látám Pestet. Nem győzöm csudálni mint terjede — el azolta a Mesterség szeretete, és hogy midőn akkor még itt semmi Képkereskedés nem vala, most talán sok is van. Ezeknél sokat láttam, sokat vásárlottam" [10]. 1829-ben pedig Guzmics Izidorhoz írt levelében állapítja meg örömmel: „Pestnek és Budának most közel hatvan Festője van, s dicséretekre válik, hogy magok fizetnek eggy eleven modelt" [11]. Az Artáriánál 1791-ben lefolytatott beszélgetésre mintegy válaszul, csendes elégtétel-adás hangján írja gr. Dessewffy Józsefnek 1813-ban, néhány osztrák művész műtermének meglátogatása után: „Látám, hogy az Austriai Művészek szamarak maradnak, ha Rómát meglakták is", — .536