Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

tében visszaemlékezik erre az időre: „Patakon nem lehete egyéb képeket látni, mint amit az országban az olaszországi parasztok hátaikon hordottak körül. Ezek hordák el minden pénzemet, ami volt" [1]. Ez az első lépés a műgyűjtői tevékenység útján, minden valószínűség szerint igen kezdetleges művek birtokába juttatta a fiatal diákot, de ugyanakkor ez az emlék bizonyíték arra is, hogy a szellemi fejlődésében a legkorábbi időktől kezdve rendkívül fontos szerepet játszott a művészettel való szoros kapcsolat kiépítésének vágya és szándéka. Ez a szándék az évek során teljes egészében tudatossá válik Kazinczyban. Ez irányú önképzési — és tudásvágya egybefonódik irodalmi ambíciójával és tevékenységével, azt át- meg átszőve szervesen ötvöződik szellemi kincstárában. Művészeti önképzése számára kétféle lehetőség nyílt: képtárak, művészeti alkotások látogatása, szemlélése és az ez úton történő élménygyűjtés. A másik mód az olvasás útján megszerezhető elméleti ismeretanyag. A továbbiakban tehát e két vonalon próbáljuk nyomon követni Kazinczy képzőművészeti tájékozottságának forrásait, és a vizuális élmények útján gyűjtött tapasztalatok rá gyakorolt hatását igyekszünk röviden felderíteni. Majd az általa olvasott elméleti művek, elsősorban a Winckelmann munkája gondolatainak lecsapódását szeretnénk vizsgálni a művészetről alkotott véleményében. Kazinczynak Európa nagy képgyűjteményei közül csupán a Bécsben található galériák látogatására nyílt alkalma. Bécsi útjainak mindig a legfontosabb programpontjai közé tartozott a művészeti élettel való ismerkedés, abban való tájékozódás. A legelső és alapvető művészeti hatást az 1777-es bécsi útja alkalmával szerezte, a Belvederében. Büszkén emlegeti a Pályáin Emlékezetében, hogy „nem rossz órában született, aki a remekművek látásakor úgy ragadtatik meg egy Van Dyck-i fej által, hogy sok napokig mindég szemei előtt látja azt lebegni" [2]. A Belvedere gyűjteményét minden alkalommal felkereste, és tervszerűen, szinte a szakember igényével fejlesztette a képtárak látogatásának és a mesterművek megismerésének módszerét. »A Belvederében kétszer, háromszor minden vezető nélkül léptem fel, hogy lássam, mely hatást tesznek rám a képek; csak negyedikszer, és tovább osztán mindég vettem vezetőt magam mellé, hogy lássam érzéseimnek mit hihetek, s hallhassam amit képértőnek tudni kell. Ifjabb olvasóimnak ugyanezt ajánlom; ne rontassák el keblökben az első behatás örömeit a ciceronék által, kiktől úgyis kevés jót tanulhatnak, ha jóra nem vezette a vak szerencse!" [3| írja a Pályám Emlékezetében, Ez a több évtized múlva történő visszaemlékezés már nagy tapasztalat-kincsből táplálkozik és belszövődik a későbbi élményekből, olvasmányokból leszűrődött bölcsesség is. De é>lénk fényt derít arra is, hogy Kazincy büszke volt műértésére, biztos vélemény alkotó tudására és ítéletére. Egyben tanúskodik arról is, hogy szakértelmét szívesen tette közkinccsé a legnemesebb tanítási szándékkal és céllal. A műalkotásokról vallott véleményét gyakran kikérték levelező társai, sőt szakemberek is, amire ő többször öntudatosan utal leveleiben. 1825-ben Kis Jánoshoz intézett soraiban olvashatjuk: „Egyébiránt ez a

7 .534