Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

zad 70-es éveiben kiadott nyelvtankönyveket. Sok a tartalmi és módszerbeli bizonytalanság, de azért majdnem mindegyikben találunk néhány ma is helytálló, figyelemre méltó gondolatot. Sőt, a 70-es évek első nyelvtankönyve különösen értékes. 1871-ben jelent meg Szvorényi József Elméleti és Gyakorlati Nyelvkönyve [15]. Szvorényi munkásságának az ad kiemelkedő értéket, hogy tudatosan törekedett a választékos stílus használatára és megtanítására. Korszerű nyelvvédelmi törekvéséből következett, hogy kerülte az elavultnak ható nyelvi formák használatát és megtanítását. Valóban az élő nyelvet vitte be az iskolai tanításba, és egészen modern szemlélettel ennek az élő nyelvnek magasabb szintre emelését tartotta egyik legfontosabb feladatának. (Munkásságának méltatását vö. Bakos: Egy fejezet az alkalmazott nyelvtudomány történetéből, 122—135. o.) Schönfeld Farkas 1872-ben kiadott nyelvtanában [16]. „. . . a többféle kanyarodáson általmenő gyakorlatok" sorával akarja rávezetni a tanulót a nyelvtani ismeretekre, de óvakodik attól, hogy a tanuló elé gyakorlatokkal teleírt tankönyvet adjon, mivel „úgy a szegény gyermek a nagy erdőtől a fát nem láthatja, és a szabály velejét ki nem kutathatja". (Előszó.) Rövid kis nyelvtanában a leglényegesebb szabályokat foglalja össze. Erénye a gyakorlatiasság. Záray Ödön nyelvtankönyve ekkor (1872.) már 4. kiadásban jelent meg [17]. A katekizáló iskolát annyiban követi, hogy kérdéseket tesz fel, de ezekre a kérdésekre hosszabb válaszok következnek. Hangoztatja az elemzés hasznosságát. „Ez szolgáltatja a gyermek kezébe azon kulcsot, melynek segítségével könnyűszerrel juthat a nyelvtani száraz szabályismeret tárházába." (Függelék.) Ma is példamutató módon, mintaelemzésében lépésről lépésre haladva mindent indokol. (A tanuló tanul. E mondat tőmondat, mert csak alany és állítmányból áll. Az alany benne: tanuló, mert erről mondunk valamit; az állítmány: tanul, mert ezt mondjuk az alanyról.") Répássy János 1873-ban kiadott Kis magyar nyelvtanában [18] számot ad arról, hogy könyve megírására az ösztönözte, hogy 1. a nép zöme sem írni, sem olvasni, sem beszélni nem tud úgy, mint kellene; 2. nincs megfelelő nyelvtankönyv: vagy igen kezdetlegesek, s azért nem célravezetők, vagy igen gyakorlatiak, s inkább olvasókönyvek, mint nyelvtanok. Érdemes arra is felfigyelnünk, hogy könyvét „a harmadik vagy negyedik osztály számára" írta: ez is tanúsítja, hogy a tantervi körülhatárolás még nem volt határozott. Torkos László középtanodák számára írt nyelvtankönyve (1874.) [19] előszavában kifejti, hogy mivel ő nem nyelvbúvár, könyve megírásakor a legjobb nyelvészek munkáira támaszkodott. Van tehát egészséges törekvés a nyelvtudomány és az iskolai nyelvtani anyag összehangolására. Itt-ott még felbukkan a latin grammatika hatása: Bodnár Zsigmond nyelvtanában (1874.) [20] szól az igeidők alkalmazásáról az egyszerű és összetett mondatban, ezen belül „a jelentő mód főideinek alkalmazásáról, a jelentő mód viszonylagos ideinek alkalmazásáról" stb. Bodnár Zsigmond nyelvtana e korszak terméséből is különös figyelmet érdemel. Az előzőekben említett nyelvtanírókkal szemben ő már nem elégedett meg azzal, 2 49