Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

békének. Nemzetközi hadseregre van szükség, hogy a nemzetközi egyensúly fenntartassék, és ezt más módon megoldani, mint a szakszervezetek felfegyverzésével, nem lehet. Ha soha kezébe nem venné a fegyvert, csak az internacionalizmus rendelkezne felette, függetlenül minden hatalomtól, az örök béke áldásos nyara ragyogna az emberiség arcán; kipusztulna az emberekből a gyűlölködő gondolat is, és helyébe az igazi emberi szeretet lépne. Nemzetközi szerződések, bizottságok és konferenciák soha nem lennének képesek a nemzetek békés együttélését biztosítani. Hatalmas, félelmetes erő szükséges ahhoz, hogy a víz felé törekvő öncélok erejét, a háborús ambíciókat összemorzsolhassa. A nemzetközi bizottság sem a múltban nem jelentett, sem a jövőben nem jelenthet hatalmat és sohasem fogja tudni megakadályozni az imperialista tébolyok cselszövéseit, vagy annak a katonai abszolutizmusnak törekvéseit, mely eddigi szerepét csakis háborúval tudta igazolni. Amikor néhány nemzetközi megállapodást ismertettek és ezeket érvényesíteni akarták a militarizmus megfékezésére, a vérgőztől megrészegedett békebarátok, a nemzetközi szerződések alkotói, beleordították a világba: ,,Most a fegyverek beszélnek!" De a fegyverek cselekvési vágyára egy időre bilincset vertek; egymást tépték széjjel, mint a mesebeli oroszlánok, addig marták egymást, míg mindkettőnek csak a farka maradt. Vagy kötelező leszerelésre fogják kényszeríteni a nemzeteket? Ki fogja ezt komolyan venni? Az a néhány kapitalista pacifista, aki idegen államokban az örök békét prédikálja, otthon pedig a nagyhatalmi tébolynak hódol? De tegyük fel, megtörténik a leszerelés, s meglesz a néphadsereg; vajon képesek lesznek-e ezzel egy időben a kapitalizmust is megváltoztatni, megtörni, hogy lehetetlen legyen a néphadsereg feletti rendelkezési jog. Öntudatos, a mai kort megértő katonára van szükség, aki nemcsak osztályhelyzetét ismeri, hanem az egész kapitalista társadalmi berendezkedést is, szervezett, szocialista katonákra van szükség, akik sohasem voltak hívei a háborúnak, akik a kezükbe adott fegyverrel a kultúrát fogják szolgálni. Ha a szakszervezetek átveszik a fegyvereket abból a célból, hogy a munkásság alkotta berendezkedéseket és intézményeket megvédjék, a szocializációnak indult társadalomban (sic! — K. S.) a rendet fenntartsák, a militarizmusnál hatalmasabb szervezetet jelentene, de nem militarista tendenciákkal (szellemmel); egyelőre a kapitalizmus okozta anarchia legyőzésére, valamint e hatalmi tényezők felmentésére. A szakszervezetek felfegyverzése, illetve a szakszervezeti hadsereg nem lesz új formája a militarizmusnak. Hiszen kinek lesz bátorsága megmoccanni is, ha a fegyvertárak a nemzetközileg szervezett munkásság kezében vannak. A szervezés üzemek szerint is történhetik, ami egységesebbé tenné azt. Elégségesnek látszik, ha a hétnek valamelyik napján, délelőtt vagy délután egy-két órát gyakorlati és elméleti (elmélet: a militarizmus káros hatása a társadalomra) képzésre fordítani, mely órákra a munkabért rendesen fizetik. A szervezett munkások felfegyverzésével a munkanélküliség kérdése is megoldható; a gyár, az üzemmunka hiánya miatt nem bocsátaná el .322