Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

A projekciós szabályok azt fejezik ki és írják le, hogyan amalgámo­zódnak a közvetlen összetevők jelentései a nagyobb egységekben: a szok jelentése(-i) a szókapcsolatban, a szókapcsolatok jelentése(-i) a mondat­ban és jön létre ezáltal új összetett jelentés az egyes jelentéselemekből, illetve hogyan interpretálja jelentéstanilag a beszélő (hallgató) a kisebb jelentéstani egységek (szók, szókapcsolatok) jelentése alapján a nagyobb egységeket (mondatot). Ebben az értelemben a szemantikai szabályok is újraírási szabályok KF-nél: a véges számú szabályrendszer végtelen számú műveletet irá­nyít. KF itt azt is hangsúlyozza, hogy a szemantikai szabályok is a nyelvi kompetencia modelljeként foghatók fel. 9 A szelekciós korlátozások a je­lentés-értelmezés azon esete, amikor az adott morfémalánc (azaz szók) elemei jelentésének (jelentéseinek) a szemantikai jegyek és megkülön­böztető ismérvek segítségével történő egymásra vonatkoztatása közben a projekciós szabályok a kompatibilitás törvényei szerint az egyazon csomópont által uralt elemek jelentését (jelentéseit) derivált jelentés­ben egyesítve, megakadályozzák azon elemek (jelentések) derivált jelen­tésben való egyesítését, amely elemek (jelentések) a kompatibilitási sza­bályokat nem elégítik ki, azaz a projekciós szabályok szelektálják, korlá­tozzák az egyesítendő jelentések körét: egyes derivált jelentéseket áten­gednek a szelekció szűrőjén, másokat nem. A kompatibilitás azt jelenti, hogy valamely, általában állítmány­ként használt lexéma (ige, melléknév, főnév) adott jelentésének szeman­tikai jegye vagy megkülönböztető ismérve előfeltétele a másik lexéma adott jelentésével való egyesítésnek, vagyis az egyesítendő lexémák je­lentéselemei között van egy, amely kielégíti a másik elem (állítmány, il­letve főszó) szelekciós szabályát: A „társalog" különböző szemantikai jegyei közül az (-|- Emberi lény) szelekciós korlátozás a hozzá kapcsolható névszók számára: csak azok a névszók szintagmatizálódhatnak a „társalog" igével, amelyek jegyei között szerepel az (4- Emberi lény). (Persze ez a szabály csak a nem­képletes beszédre érvényes.) 9 Chomskynál (1957) még a jelentés nem a kompetencia, hanem a performan­cia része. .265

Next

/
Thumbnails
Contents