Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

A szkeptikusoknak — szép számmal voltak — ez a hallatlan siker paradoxnak tűnt. Egyesek a körülmények véletlen összejátszásában, az irodalmi dicsőség szeszélyességében látták az okát. Mások, a fiatal olvasók igénytelenségére hivatkoztak, akiknek tetszett Jevtusenko korai szerelmi lírájának bátor hangvétele és bizonyos pikantériája. Ismét mások a kritikusokat okolták, akik — szerintük — állandó támadásaikkal éppen ők alakították ki a költő személye körül a „botrány" atmoszféráját. Ennél jobb reklámot pedig elképzelni sem lehet, hiszen a közönség tudja, hogy amit nagyon „lehúznak", az legalábbis figyelemre méltó. Jevtusenko költészetének és viselkedésének árnyoldalait sokszor azzal magyarázták, hogy túlságosan ifjú mint ember és költő is, de az ifjúságnak ez a díszítő-mentő jelzője — sajnos — hamar devalválódik, de egyéb okokból sem fogadható el feltétel nélkül ez az érvelés. Hiszen Puskin már harmincon innen klasszikusnak számított. Nyilvánvaló, hogy mindegyik véleményben van egy kis igazság. Ez a szenvedélyes érdeklődés — olvasók és kritikusok részéről egyaránt — már magában véve is nagyon jelentős. Akárhogy is értékeljük Jevtusenko korai líráját, el kell ismerni, hogy az irodalmi és társadalmi aktivitás ilyen foka megérdemli a komolyabb elemzést. Hiszen Majakovszkij óta költőről még aligha vitáztak ennyit a szovjet irodalom történetében. Jevtusenko sikerét nem magyarázza és nem magyarázhatja meg a divatra való utalás sem. De bárhogy is legyen, a költő „divatja" mindig másodlagos jelenség, ezt megelőzi valami lényegesebb és mélyebb, jelen esetben az, hogy a költő megérintette a társadalmi organizmus valamelyik fontos idegét. S a fiatal tehetség többségében éppen a főidegekre tapintott korszerű lírájában. Az ifjű poéta világosan a majakovszkiji hagyományokhoz csatlakozik, bátor harsánysága, harcos-veretű kiállása, közösségi élményekből táplálkozó verstémái, verselési technikája mind erre utalnak. Természetesen ez a szembetűnő kapcsolat nem valami szimpla epigon jelenség. Majakovszkijhoz való szenvedélyes ragaszkodását maga a költő is őszintén hangoztatta. A költészet forradalmárában legkitűnőbb mesterét és példaképét tiszteli. De nem egyszer kifejezésre juttatta azt is, hogy Majakovszkij mellett Blok, Jeszenyin és Paszternák művészetéből is sokat merített. Mindezek ellenére néhány év alatt Jevtusenko teljesen önálló egyéniség lett. Költői pályájának kezdetét az 1952-es évvel szokás megjelölni, amikor is megjelent első verskötete A jövendő felderítői (Разведчики грядущего) címmel. Ekkor még csak 19 éves. Első könyvéről később önironikusan azt mondta: „azúrkék volt, akár a címlapja". Valójában poéta sorsa jóval élőbbről datálódik. Alig 15 éves, mikor a Szovjetszkij Szport alkalmi házi költője lesz. Erről így ír önéletrajzában: „Már régóta készülődtem, hogy egyszer elmegyek a Szovjetszkij Szport szerkesztőjéhez a verseimmel, az volt az egyetlen lap, ahová eddig nem küldözgettem a költeményeimet. Egyszer meccs után be is állítottam hozzájuk a kifakult kék labdarúgómezemben, az ócska flanellnadrágomban, a szétgyötört tornacipőmben. Kezemben egy verset szorongattam, maró iróniával, a szovjet meg az amerikai atléták morálját állítottam benne szembe á la Majakovszkij. .213