Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

sabb a dialógusok lélektani szerepe, a lélekábrázolásban betöltött funkciója. A dialógusok rendszerét tekintve, néhány sajátosság könnyen megfigyelhető. Semmiképpen nem beszélhetünk a dialógusok valamiféle fejlődéséről, hanem tartalmi és formai bonyolultságuk hullámvonalszerű alakulásáról. Hasonló grafikont kapnánk akkor is, ha a dialógusokban lezajló akarati párharcok emocionális intenzitását akarnánk mérni, vagy egyéb funkcióit kimutatni. Az író minden eszközt megragad a cselekmény menetének lassítására, a megjegyzések, gyakori kommentárok fékezik az iramos cselekményt. Ezek a lassító effektusok néha sikertelen megjegyzésekben válnak kirívóvá, jelezve a fiatal író módszerének kiforratlanságát. Bőven találunk hasonló mondatokat. „Fölösleges megjegyezni, hogy a kocsisok kedves lovukat Vászkának nevezik . . ." Érezni, hogy nem kiérlelt, hanem érlelődő írói talentum ujjgyakorlataival van dolgunk. A prózaírás elődök által kimunkált eredményeit igyekszik egyéniségéhez alkalmazva birtokba venni. A dialógusok, mint a jellemzés és lélekábrázolás dinamikus eszközei, Lermontovnál általában nem fékezik a cselekmény menetét. Ezzel szemben az írói kommentárok rendszerint lassító hatást fejtenek ki, de elősegítik a részletesebb elemző lélekábrázolást. Éppen az elemző lélekábrázolás, leíró pszichologizálás jellemzi a regény töredéket, és általában Lermontov prózáját. Talán éppen ezért kevésbé dinamikus, mint például Puskiné. III. A dialógusok lélektani funkciói [4J

1 A „Ligovszkája hercegnő" dialógusainak többsége valószerű, logikai, lélektani szempontból következetes, néha meglepően szemléletes, élethű. Ilyenkor csillantja a fiatal író tehetségét, az írói tudatosság és spontán alkotás szerencsés találkozását. Különösen Pecsorin és Kraszinszkij dialógusai dinamikusak, drámai erővel iramlanak, peregnek. A logikai és lélektani következetesség ellen egy esetben nyilvánvalóan vét az író. Pecsorin felkeresi Kraszinszkijt, Ligovszkoj herceg megbízásából, de nem találja otthon. A következőket mondja a kishivatalnok édesanyjának: ,,Ön nagyon megtisztel engem, ha megmondja a fiának, hogy kihez menjen el, akár holnap este, én ott leszek." Éppen a mondat utolsó szavai vitathatók, ,,én ott leszek", abban az összefüggésben, hogy „akár holnap este". Mintha Pecsorin majdnem minden este a hercegéknél lenne. Tehát részben funkciótlan mint információközlő mondat, sőt lélektani szempontból is következetlen. A jellemzés alapján megszoktuk, hogy Pecsorin rendkívül szűkszavú, világosan, tömören fogalmaz. Tudatosan vigyáz arra, hogy egy szóval se mondjon többet a kelleténél. Itt csupán közvetít, mégis önmagára hivatkozik, mintha a herceg és a hivatalnok találkozásán kívül neki is fontos lenne a Kraszinszkijjal való találkozás. A logikai következetlenség, lélektani funkciótlanság nyilvánvaló. Úgy érezzük, mintha Pecsorin egy pillanatra kiesett volna begyakorlott, felvett szerepéből. Nem valószínű, hogy ezt akarta az író ábrázolni. Feltehetően a két sze.183