Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

elejéről. Pecsorin és Kraszinszkij dialógusát is, amelyet a színház folyosóján folytatnak, ide számíthatjuk. Bár benne érvényesül Pecsorin irányító szerepe is, de ez a formai arányokat nem borítja fel. 2. Elbeszélt dialógusok, amelyeket vagy az egyik szereplő — rendszerint a párbeszéd volt résztvevője — vagy az író mond el. Tehát egy régebben elhangzott dialógus felelevenítéséről van szó, amely legtöbbször rövidebb, tömörebb az eredetinél. Példa erre az író által elmondott dialógus, amelyből megtudjuk, hogy Pecsorin Ligovszkoj herceg ügyében elvállalta Kraszinszkij felkeresését. A második dialógus, amelyben Pecsorin elbeszéli a Róza nevü lengyel grófkisasszonnyal kapcsolatos történetét. Tömörség, rövidség jellemzi ezt a típust, de jellege és a felelevenítés szituációja is kihat terjedelmére. 3. Vannak olyan tömör dialógusok, amelyekben a szóbeli megnyilatkozás annyira minimális, hogy a szóbeli közlésnél fontosabb a kísérő, hangnélküli „megnyilatkozás". Az író ilyen esetben gyakran nem bízza az olvasóra a rejtvényszerű megoldást, hanem bő kommentárral, néha rövid epizódok elmondásával világít rá a rejtély nyitjára. Nyegurova és Pecsorin dialógusa, amely a színház kijáratánál hangzik el, csak később, a hősnő életének, fontosabb mozzanatainak az ismertetésekor lesz teljesen érthető. Egyben ez a megoldás írói fogásként alkalmazva a figyelemfelkeltésnek is hatásos eszköze. 4. Valóságábrázoló igényű műről lévén szó, az elbeszélés néha az élőbeszédhez közeledik, megszaporodnak a hiányos mondatok, amelyek gyakran űn. „néma dialógusok"at [3] alkotnak. Ezekben az egyik partner — két beszédtárs esetén — vagy minimális szerepet vállal a párbeszédben, vagy csak hallgatóként van jelen. Arra, hogy a hasonló dialógusban a szóbeli megnyilatkozás hiánya sem zárja ki a hallgató társ pszichikai aktivitását, jó bizonyíték Nyegurovának és szüleinek a dialógusa aj III. fejezetből. A nyitófejezetben az író elmond egy szaggatott, hiányos dialógust, amely a későbbiekben lélektani szempontból nagyon fontos lesz. A kocsisok ugratják Kraszinszkijt, a kisfizetésű hivatalnokot: „Uram! hová parancsolja? — mondogatják neki. Megnyilatkozásuk akusztikai síkban történik. Kraszinszkij egy szót sem szól, bár önérzetét mélyen sértik a kocsisok szavai. Az adott szituációban a kishivatalnok némaságra van kárhoztatva, a benne zajló gondolatokat, lelki folyamatokat az író tolmácsolja. Ennek a hiányos dialógusnak a jelentőségét Lermontov két funkcióval súlyosbítja: előkészíti a következő drámai szituáció megértését, és egyben késlelteti a gyorsan pergő eseménysor kulminációját. Jól mutatja ez a példa, hogy a párbeszéd szándékosan vagy kényszerből passzív szereplője a lélekábrázolás, jellemzés szempontjából fontosabb az aktív résztvevőnél. 5. Egy újabb típusként szónélküli „néma dialógus"-t is találhatunk, amely mintegy a 3. és 4. típus variációja. A résztvevők akusztikai síkban nem nyilatkoznak meg, közülük csak az egyik aktív, a másik tudatán, akaratán kívül részese a „dialógus"-nak. A passzív résztvevő váltja ki — mit sem tudva minderről — a másik társ aktivitását. Mintapéldaként Pecsorin és Véra szónélküli, hiányos dialógusát idézzük a színházból. .181