Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

kozás jegyében született, s benne Petőfi és Ady lírájának forradalmiságát hangsúlyozta. Petőfi és Ady a magyar irodalom két lobogója — ez volt ennek a különös hangulatú, a magyar irodalom történetét is áttekintő írásnak a címe, mely a zágrábi Nova Evropa című folyóirat 1922. április 11-i számában látott napvilágot Jászi Oszkár, Kosztolányi Dezső és mások írásainak társaságában. Nem mindennapi érdeme-értéke a Petőfiés Ady-líra párhuzamának megvonása, a magyar költészet Petőfi és Ady közötti ívének jelzése. S az is, ahogyan a magyar irodalom fejlődésének rövid foglalatát adja a Halotti beszédtől a Nyugat korszakáig. Jól ismeri első magyar nyelvű szövegemlékünket; elismerő szóval méltatja Balassi líráját és Zrínyi eposzát, a Szigeti veszedelmet; szól Pázmányról, a kiváló szónokról, majd Kazinczy nyelvújító munkájáról; ismerteti Katonát és Vörösmartyt; a XIX. század klasszikusait is mind felsorolja (Garay, Bajza, Jósika, Kemény, Eötvös, Jókai, Arany, Tompa, Szigligeti szerepel listáján); a XX. századhoz érve pedig a Huszadik Század és a Nyugat fémjelezte szellemi mozgásról ad meglepően pontos és tömör képet. ,,A szociológus Jászi (a Vilc\g című napilap és a Huszadik Század című szemle) körül csoportosuló fiatal értelmiségiek — írja — és a Nyugat haladó szemléletű íróinak csoportja, néhány haladó . . . demokratikus párt liberális törekvései (Károlyi) és a Renner-féle szociáldemokrata filiále — mindez a grófi, vármegyei, feudális dzsentri-mentalitás erődítményének kapuját döngető megnyilatkozás volt, melynek hordozói az ország szuverenitását adták el a fekete-sárga dinasztiának . . ." Ebben az atmoszférában — folytatja gondolatmenetét — lépett a színre, ,,a nagy tehetségű, fiatal Móricz Zsigmond . . ., az ellentétek bizarr lírikusa, Kosztolányi . . ., Babits, a nyelv virtuóza, aki a modern líra legjobb eredményeit ötvözte a magyar asszonánccal; és a tehetséges kritikusok egész légiója, akik egyöntetűen bizonyították, hogy az új magyar irodalom színvonala elérte a korszerű európai szintet." És ennek a társadalmi és irodalmi progressziónak vezére, összefogójaként lépett a színre Ady, aki Petőfihez hasonlóan „egy egész generáció szellemének pregnáns kifejezője és szintézisbe foglalója . . ., minden kétség és remény, véres kongesztió szintetizálója" volt a kor Magyarországában. Adyról alkotott képét már jól ismerjük, Németh László értő interpretáló ja volt ennek évtizedekkel ezelőtt. Kelet-Közép-Európa rangos lírikusát látta Adyban, s ez nemcsak az 1930-ban publikált nagy tanulmányból (Ady Endre, a magyar lírikus) derülhet ki, hanem 1919-es Adynekrológjából, meg az imént ismertetett, Petőfit és Adyt együttesen méltató esszéből is. Érdemes tán idézni egy-két részletet a tizenkilenc januárjában közölt nekrológból, hisz benne már Krleza későbbi Ady-képe sejlik fel: „Ady Endre mindannak fájdalmas szintézise, ami magyarnak tekinthető ezen a glóbuszon. Mindaz, amit a magyarok negyvennyolctól 1918-ig átéltek egy birodalmi csalásban, nem jelenti a magyarságot, a magyarságot Ady jelenti. Senki sem gyűlölte és átkozta meg Adynál jobban ezt az impériumot és senki sem sejtette meg . .. összeomlását úgy, mint az elhunyt költő ... A Vér és arany és az Üj versek című kötetek a magyar költészet határkövei. A Nyugat című progresszív magyar folyóirat egyik alapítója (amely a mi Savremenikünk megfelelője) és — a szo.173