Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

Mikszáth névelőhasználata inkább beszélt köznyelvi — részben regionális köznyelvi — eredetű, mint nyelvjárási. A megvizsgált kötetekben csak ritkán találkoztam olyan szövegekkel, amelyek nyelvjárási jellegűek, s a határozott névelő a személynév előtt a tájnyelvi színezetet erősíti bennük. Az idézett néhány példa a három elbeszéléskötetnek paraszti környezetben lejátszódó novelláiból való, s a névelő családi név vagy kételemes név előtt áll. Humoros, népi, népies előadásmódot utánoz a Szent Péter esernyője idézett részlete, ebben már az utónévhez, sőt becézett változatához kapcsolódik a névelő. A családias hangvételű szövegekben mindig utónév szerepel névelősen, sokszor becézett változatban. Az ide vonatkozó példák legtöbbje a Szent Péter esernyőjéből valók, s az egyetlen idézet, amelyet A Noszty fiű esete Tóth Marival című regényből vettem, igazán nem a bensőséges, meleg családiasságot képviseli, hanem az érdek közössége, a megszokás következtében kialakult kapcsolatot. A bizalmas, fölényes, gúnyos minősítést nyert szövegekben ismét szaporodik a családi nevek, a kételemes nevek névelős formája. És szaporodnak az élesebb, bírálóbb hangú művekből kiemelt példák. A bizalmas hangvételt még mindig a Szent Péter esernyője képviseli legnagyobb mennyiségben, de már a politikai karcolatok, cikkek is belépnek a sorba, s a fölényes hangvételű beszédre legtöbb példát — hatot — a Nosztyregény fennhéjázó modorú dzsentri szereplőitől idézhettem. A gúnyos minősítésű példák előfordulásában kevésbé jellemző a szereplő, a név milyensége; a gúny az író nagyon is észrevehető szubjektív magatartásából ered. A karcolatokban, cikkekben van néhány olyan személynév, amelyet névelősen használ Mikszáth, de kizárólag bizalmas hang érzékeltetésekor. Feltűnően ritka a névelős személynév a Noszty-regényben is, míg a korai novellákban és a legkedélyesebb hangú regényben, a Szent Péter esernyőjében igen gyakori. Ügy látszik, ezt a nyelvi eszközt az író a népies és a könnyedebb hangvételhez illőnek érezte. Azt mutatja tehát ennek az apró nyelvi jelenségnek a vizsgálata, hogy Mikszáth stílusának, hangvételének egységén belül mégis milyen nagy szerep jut a változatosságnak. IRODALOMJEGYZÉK [1] Bencédy—Fábián—Rácz—Velcsovné: A mai magyar nyelv. Bp. 1968. 73. 1., Terestyéni (szerk.): Nyelvtan, stílus, szónoklás Bp., 1960. 359. 1., Nagy J. Béla: A Péter tyúkja MNy. 55: 265. stb. [2] Magyar nyelvhelyesség Bp., 1967. 280: Imre Samu: Az egyszerű mondat vizsgálata II. [3] Bencédy—Fábián—Rácz—Velcsovné: i. m. 73., ÉrtSz. I. 5. [4] Grétsy László: Tegyünk-e névelőt a birtokos jelzőként álló családnevek elé? MNy. LIV. 360—4. — Nagy J. Béla: A Péter tyúkja MNy. LV. 265. [5] A mai magyar nyelv rendszere I. 272. [6] Bencédy—Rácz—Fábián—Velcsovné: i. m. 73. A kiemelés tőlem. R. R. 17] Simonyi: Helyes magyarság, Bp., 1914. 94. 1. .165