Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

Már ez a célkitűzés is meghatározta a gimnázium alsó osztályainak képzését: nem különbözhetett lényegesen az alreáliskolákétól, az pedig — mint láttuk — a népiskolák felső osztályaival csaknem teljesen azonos képzést nyújtott, legalábbis ami a természettudományokat érinti. így az alreáliskolai, sőt a népiskolai ásványtani, fizikai tankönyvek is használhatók voltak az algimnáziumokban és viszont. Ezt jelzik is a könyvek címlapjukon [7, 28, 30, 33], de azonos szellemben készültek azok is, amelyek nem jelzik azt, vagy csak annyit tüntettek fel, hogy az „ifjúság számára írták [42]. A legszínvonalasabb, módszerében újszerű algimnáziumi ásványtan tankönyv J. Stocker, feldkircheni gimnáziumi igazgató művének fordítása. Ketten is lefordították, egy névtelen sárospataki tanár [43], majd tőle függetlenül Szabó József pesti ásványtan-professzor [44]. Az osztrák szerző felsorolt 93 ásványt, kőzetet, az oktatáshoz összeállítandó gyűjtemény darabjait. „Minden leczke szemlélettel és ahhoz csatlakozó kérdésekkel kezdődik." „Végét s leczkének a szóval tárgyaltatnak eredménye teszi, mit támpontokba foglalva a tanár felád s a jövő órában felmondat". A tanulók kísérleteztetése, önálló megfigyelésre való nevelése, gondolkodtatása a legmodernebb szemléletet tükrözi, még akkor is, ha hozzávesszük, hogy a szemlélt ásványt „a tanteremben egy szekrénykébe" helyezteti el a szerző, tehát nem meri a tanuló kezébe adni. A felgimnáziumok, vagyis a gimnáziumok felső 4 osztályának természettudományi képzése azokban az iskolákban, amelyek az Entwurfot maguk számára kötelezőnek érezték, a következő tanterv szerint folyt [45]: I. év, heti 2 óra: Rendszeres természetrajz II. év, heti 3 óra: Fizika III. év, heti 3 óra: Fizika IV. év, heti 3 óra: 1. félév: Fizika, földtan, 2. félév: Élettan, állat- és növény-földrajz. A rendszeres természetrajz ásványtani részében kémia teljesen alárendelten, esetlegesen szerepelt. Az e tárgy tanítására készült tankönyvek nem is érezték feladatuknak a kémiával való foglalkozást. Az „ásvány" fogalma azonban nem volt tisztázott. Az 1850-ben kiadott (szerzőt fel nem tüntető) „Természettörténet" [46] még a különböző savakat is felvette a tárgyalásába (ásványi: kén-, salétrom-, sósavany; növényi: eczet-, czukorsavany; állati: zsír-, hangya-, phosphor-, tejsavany), mint látható, korától majdnem fél évszázaddal elmaradt módon. Tárgyalta ezen felül az összes akkoriban ismert fémeket is. Hogy ez mennyire elmaradott módon történt a gimnázium felső tagozatában, megítélhető e könyv alábbi megállapításából: „A vasolvasztás 20—30 láb magas kemenczékbe történik és isszonyú hőséget kíván; midőn a vas a kövekből már kiolvadt, a kemencze alul kifúvatik". Pár év múlva azonban már az ásványtan tudományában kialakult modernebb csoportosítást követve csak az élettelen természetben előforduló anyagokat tárgyalták, így Mihálka Antal 1854-ben leszögezi, hogy mivel „a légalakú életműtlen testek . . . tulajdonképpen nem is ásványok, hallgatással mellőztetnek" [47]. 8* 99