Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1973. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 11)

Dr. Nagy József (szerkesztő)—Friedrichné dr. Kovács Irén—dr. Nagy Andor— Rátkai István—Somos János—Szabó Endre—dr. Szűcs László: Az általános iskolai tanárképzés 25 éve az egri Tanárképző Főiskolán

tudományos segéderők foglalkoztatására az államilag finanszírozott tanszéki kutatásokhoz. 1972-ben alkalmaztuk az első főiskolai főállású tanszéki tudományos segéderőt neveléstudományi tanszékünkre. Természetesen a tanárképző főiskolák nem tévesztendők össze más, nagyobb kutatási profillal rendelkező felsőoktatási intézményekkel, de tanszékeinken általában egy-egy olyan jól képzett segítő messzemenően foglalkoztatható lenne, aki jó időbeosztással részfeladatokat vállalna tanszéki oktatók kutató, kísérletező, tankönyvíró stb., nagyon időigényes tevékenységében. Ügy érezzük, ez a következő évtized feladata és ennek céltudatos kiépítésében messzemenően bízunk. A személyi feltételek legfontosabbika természetesen maga a kvalifikált oktató. Főiskolánk szervezésekor személyi állományának oktatási és tudományos színvonala igen széles spektrumon mozgott. Az egyetemi magántanártól a jól képzett tanítóig terjedt szellemi munkásaink képzettségének sora, akikhez a pedagóguspálya szeretete mellett közel állt a kutató tudományos élet, hisz nagy részük megfelelő tudományos múlttal került intézményünkhöz. Gyakori vitát, felmérést és vizsgálódást váltott ki az oktatók tudományos munkára fordítható idejének kérdése is. Többszöri felméréseink során kiderült, hogy oktatóink a lelkiismeretes pedagógiai tevékenység (előadások, gyakorlatok, diákkörök vezetése, hallgatók szakmai és pedagógiai gyakorlati munkájának irányítása, nevelési feladatok stb.) és a sokszor túl terhes adminisztratív teendők ellátása mellett már rendszerint csak az esti órákban, munkaszüneti napokon, szabadságuk alatt tudnak tudományos kutatási témájukkal foglalkozni. Maximálisan munkaidejük 20 százalékát képesek tudományos célra fordítani. (Jelenleg is!) Ez olyan jelenség, a.min segíteni kell, ha a továbbfejlődést igényeljük és nem akarjuk, hogy ez dolgozóink szabad idejének további csökkenését vonja maga után. Racionálisabb időbeosztással, ügyesebb adminisztratív szervezéssel magunk is segíthetünk a bajokon, gyökeres változást azonban csak az óranorma fokozott csökkentése és a segéderők létszámának további növelése eredményezhet. Az utóbbi években némi enyhülés érezhető a kötelező heti órák egy főre jutó mennyiségében (kb. 10 óra), de az újabb és újabb feladatok sajnos kompenzálják az így felszabaduló időmennyiséget. Ez azt jelenti, hogy a tudományos kutatásra fordítható idő lényegében alig változik. Ezért kezdtük el a tanszéki tudományos segéderők rendszerének kiépítését, akik munkájukkal nagy időmegtakarítást eredményezhetnek az oktatók tudományos tevékenységében. Utalni kívánunk a publikációs lehetőségek helyzetére is. Mi sem tudományos, sem publicisztikai tevékenységünkkel nem akarunk és nem is tudunk versenyezni tudományos intézetek munktársaival, akik nagyrészt írják, szerkesztik az országos folyóiratokat. Ez sohasem lehet célunk. De az mindenképpen igaz, hogy a szerényen „megtermelt" tudományos eredmények közzétételéhez tér, publikációs lehetőség kell. Ugyanis az íróasztalfiók számára senki sem dolgozik sokáig szívesen. Ez a tér az 1950-es évek elején — egy-két rangosabban elismert főiskolai oktató kivételével — szinte kizárólag az 1955-ben megindított saját főiskolai Évkönyv-sorozat volt, mely 1963-tól Tudományos Közlemények címen 18 kötetben, a mai 63