Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1973. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 11)

Dr. Nagy József (szerkesztő)—Friedrichné dr. Kovács Irén—dr. Nagy Andor— Rátkai István—Somos János—Szabó Endre—dr. Szűcs László: Az általános iskolai tanárképzés 25 éve az egri Tanárképző Főiskolán

munkájának az ellenőrzését úgy szervezték meg, hogy a hallgatókat félév közben is aktivizálják, munkájukat menet közben is értékelik, hogy reális gyakorlati jegyet adhassanak. Általában az így adott gyakorlati jegyek reális talajon nyugodtak. Mindezt azért merjük meggyőződéssel állítani, mert a reformtanterv számos tanszékünknél az ellenőrzés és értékelés új módszereinek bevezetését tette szükségessé. A neveléstudományi, a földrajzi, a marxista és a kémiai tanszék kísérlet jellegűen tesztjellegű felmérő dolgozatokat írattak félév közben, amelyek egy-egy anyagrészt átfogtak és így félév végére, mire a gyakorlati jegy adására sor került, szisztematikusan végigvették a félév teljes anyagát. Bár nem vagyunk meggyőződve arról, hogy ez volt az egyedüli helyes megoldás az ellenőrzésnél, mindenesetre ezek a kísérletek az említett tárgyaknál jelentős eredményre vezettek. Mint már azt a korábbiakban is megállapítottuk, a pedagógiai főiskolák, illetve tanárképző főiskolák megalakulásuktól kezdve azt tekintették alapvető feladatuknak, hogy szakmailag és pedagógiailag jól képzett, ideológiailag fejlett, politikailag szilárd, a szocializmus rendszeréhez hű általános iskolai tanárokat képezzenek. Főiskolai nevelőmunkánkat 20 éven keresztül ezek a célkitűzések határozták meg. Az 1960-as évek közepén felsőoktatási szinten mégis egyre nagyobb erővel vetődött fel a nevelés kérdése, és az 1966 tavaszán megalakult pedagógusképző osztály is egyik fő feladatának tekintette a főiskolákon folyó nevelőmunka intenzívebbé tételét. A Művelődésügyi Minisztérium azt a feladatot tűzte a főiskolák elé, hogy fokozzák a végző általános iskolai tanárok hivatástudatát, és készítsék fel jobban hallgatóikat a közösségi munkára. 1966-tól kezdve a különböző igazgatói értekezletek egyik napirendi pontját ez képezte. A nevelő munka előtérbe állítását a pedagógusképző osztály először éppen Egerben, az 1966 októberében megtartott igazgatói értekezleten hirdette meg. 1968 tavaszán a Szegeden megtartott I. országos felsőoktatási nevelési konferencia is a felsőoktatási nevelési problémákat tűzte napirendre. A főiskolákon a nevelés kérdése egyébként is szinte állandó jelleggel előtérben állt. 1968 májusában a tanárképző főiskolák fennállásának 20. évfordulója alkalmából Egerben megrendezett országos tudományos ülésszak is az általános iskolai tanárképzés oktatási és nevelési feladataira hívta fel a figyelmet. Ezt követően 1968 őszén a Művelődésügyi Minisztérium minden felsőoktatási intézménynek feladatává tette, hogy az első félév folyamán nevelési konferencia keretében tárgyalják meg az adott intézmény nevelési problémáit. Az Egri Tanárképző Főiskola 1968. december 18-án össznevelői értekezleten vitatta meg a főiskolai nevelés kérdéseit. Az előterjesztett referátum gondosan elemezte a főiskolai ifjúság élet- és munkakörülményeit, emberi és politikai magatartását és meghatározta azokat a feladatokat, amelyekkel a nevelőmunka hatékonyságát fokozni lehet. A konferencia után került sor a hároméves tanszéki nevelési tervek kidolgozására, melyek 1969 tavaszára készültek el. A tanszéki nevelési tervek tulajdonképpen a korábbi 20 éves tapasztalatok összegezését és továbbfejlesztését jelentették. 1969 őszén egy politikai és nevelési szempontból egyaránt jelentős aktusra került sor. November 19-én a Magyar Népköztársaság Elnöki 34