Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1973. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 11)

Dr. Nagy József (szerkesztő)—Friedrichné dr. Kovács Irén—dr. Nagy Andor— Rátkai István—Somos János—Szabó Endre—dr. Szűcs László: Az általános iskolai tanárképzés 25 éve az egri Tanárképző Főiskolán

3. A FŐISKOLAI OKTATÓ-NEVELŐ MUNKA VÁLTOZÁSAI ÉS FEJLŐDÉSE A kezdetet jelentő első évet leszámítva, az általános iskolai tanárképzést a következő korszakokra oszthatjuk: a) 1950—1954: A kétéves, részben két-, részben egyszakos képzés időszaka, gyakorlati évvel, melynek végén a jelöltek államvizsgát tettek. b) 1954—1959: A hároméves, kétszakos képzés időszaka, melyre jellemző egyes főiskolák szakmai profilírozása és a budapesti főiskola megszüntetése. c) 1959—1964: A négyéves, háromszakos képzés ideje, melynél a hallgatók két, kötelezően meghatározott tárgy mellé szabadon választhatnak harmadik szakot. Jellemzője még minden főiskolán a tanszékek teljes visszaállítása és új szaktárgyak bevezetése. d) 1964—: A négyéves kétszakos képzés megvalósítása. Az általános iskolai tanárképzés profiljának megszilárdítása. A szakmai és pedagógiai szempontok együttes és fokozottabb érvényesülése. Azok a gazdasági és társadalmi problémák, amelyek az 1950-es évek elején hatottak Magyarországon a szocializmus építésének kezdetén, nem maradtak hatástalanul oktatásunkra sem. Oktatási életünkre, így a felsőoktatásra is az erőteljes centralizáció volt a jellemző. A tanévnyitó beszéd szempontjaitól a munkaterv szempontjainak rögzítésén keresztül, a szinte minden héten való jelentésadásig, a minisztérium teljesen körülhatárolta a felsőoktatási intézmények életét. Természetszerű, hogy ezen belül az oktató-nevelő munka lényegét illető rendelkezések, utasítások is szinte naponként jelentek meg. Ezeknek egy része valóban szükségszerű volt, így a kialakuló új felsőoktatási rendszert célozták egységesíteni, más részük azonban szükségtelenül nehezítette meg a felsőoktatási intézmények életét és munkáját. Szükségesnek tekinthetjük 1950—53 között a tanulás folyamatosságát biztosító módszerek országos elterjesztését. A minisztérium már 1950-ben is szorgalmazta az egységes követelményrendszer megvalósítását, az 1951 —52-es tanévben pedig minden egyetem és főiskola számára kötelező direktivákat állapítottak meg. 1951. november 3-án Budapesten az összes felsőoktatási intézmény részvételével tanácskozást tartottak a folyamatos tanulás megvalósításának módszeréről. Ez sok esetben azt is jelentette, hogy az előadási órák elején számonkérő részt iktattak be. A szeminarizálás lényegében a leadott anyag megtárgyalását jelentette. Ezek voltak a begyakorló vagy továbbfejlesztő jellegű csoportos foglalkozások, anyagkövető szemináriumok. Ezek az anyagkövető szemináriumok és a folyamatos tanulást biztosító számonkérés 1951—52-ben és még a következő néhány évben szükségszerű volt, mert igen sokan jöttek közvetlenül a termelő munkából, szakérettségis kollégiumokból vagy elmaradt vidéki kisebb középiskolákból, ahol az egyetemi, főiskolai tanulási módszereket természetszerűen nem sajátíthatták el. 23