Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1973. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 11)
II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom-és a történettudományok köréből - Dr. Kávássy Sándor: Latinca Sándor útja a forradalmakig
meggyőzőek voltak. A parasztság, cselédség bálványozta. A parasztfogó demagógiától undorodott." A földműves proletárság ..bajait, fájdalmát, észjárását" mélyen és közelről ismerte 4 0. így áll előttünk a forrásokból megismerhető Latinca, 33 évesen, de már eseményekben és tapasztalatokban gazdag pályával a háta mögött, néhány héttel azelőtt, hogy Somogyba indulna, amikor 1918. december 19-én főhadnagyként leszerel 4 1, s maga is válaszút elé ér: hová menjen, mit kezdjen ezután? . Előbb volt munkahelyére, a Molnár-céghez akar visszamenni, de mivel ott alkalmazást nem kap. a Földmunkások és Kisgazdák Országos Szövetségének lép szolgálatába'' 2. Eleinte a központban dolgozik. Lelkesedéssel végzi munkáját, s a vidéket járja. Mint a központ kiküldöttje, 1919. január 12-én részt vesz Tolnában a szekszárdi földmunkás csoport alakuló ülésén, melynek megalakítására már a múlt év december 22-én határozatot hoztak az ottani földmunkások'' 3. Hosszú beszédében ismerteti a magyar szociáldemokraták agrárprogramját, a „szocializálásra és kommunizálásra vonatkozó álláspontját". Ez utóbbi — az egykorú tudósítás szerint — az értekezlet „tőrülmetszett", „földmíves tagjai"-nak nemtetszését váltja ki 4 4. Beszédében visszautasítja a Szociáldemokrata Pártra szórt rágalmakat, s Nagyatádi Szabó István politikájával foglalkozva rámutat, hogy a kisgazdáknak nem az ezerholdasokkal paktáló Kisgazda Pártban, hanem a Földmunkások és Kisgazdák Országos Szövetségében a helyük 4 5. Az értekezletnek, a beszédnek visszhangja van. Minden valószínűség szerint az ő beszédét idézi a szekszárdi sajtó, amikor néhány hét múlva polémiát kezd az értekezleten elhangzottakkal: „Hogy vannak gazdák, akik tejben-vajban fürödnek, ellenben a munkások áznak-fáznak, koplalnak, ez annak tulajdonítható, hogy magántulajdon van, tehát meg kell szüntetni a magántulajdont, mert csak úgy lehet egyenlőség." 4 6 A szövetség, mely épp ekkor éli fénykorát, lázas sietséggel dolgozik szervezetei kiépítésén, s legjobb erőit és minden nélkülözhető embert vidékre küld a szervezés előmozdítására. így adódik, hogy 1919 januárjában kerületi titkári minőségben a földmunkásság és a szegény parasztság megszervezésére, valamint mozgalmainak irányítására Kaposvárra helyezik. (Tehát nem a KMP megbízásából kerül a városba, mint azt korábban egyes szerzők tudni vélték.) Alig fél év múltán „tüntető ováció" fejezi ki a méltánylást és elismerést a „becsületes, egyenes és őszinte politiká"-ért, „amit Somogy megyében végzett" 4 7. Vajon nem fordul-e vissza, és nem hárítja-e el a megbízatást, ha előre látja az út végét, s tisztában van mindazzal, amit mi már jól tudunk? Költői kérdés, nézzük ehelyett életének további tényeit. 267-