Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)

A korszak nyelvtanírói tehát már világosan látták, hogy előbbre kell lépniük a gyakorlatiasság felé. Mégis jelennek meg még ebben az időben is száraz, katekizáló, még formájukban is egyhangú könyvek [85]. Gyakorlati céllal készül viszont Kempelen Győző Magyar nyelvtani gyakorlókönyve [86]. 4 fokozatban veszi sorra az egyes nyelvi kategóriákat, és közöl velük kapcsolatban különböző feladatokat. PL: „Tegyétek a következő jelentő módú mondatokat parancsoló módba! — Különítsétek el a következő szövegben a cselekvő igéket a szenvedőktől" (70. o.) stb. stb. — Nevelési szempontokra is tekintettel van, amikor a kérdő mondatok közé ilyeneket iktat: ,,Miért ne együk meg az oly bogyókat, amelyeket nem ismerünk? Miért nem szabad kővel hajigálni?" (87. o.) — Az ilyen kérdések föltevésekor a tanulók életkori sajátosságaira is gondol. A „gyakorlatilag szerkesztett" nyelvtanok közül ki kell emelnünk a Sárospatakon 1855-ben kiadott, és utána több kiadásban megjelent magyar nyelvtant [87]. A régi grammatikák mintájára 115 §-ban közli a nyelvtani szabályokat, de az anyag feldolgozása helyenként már a mai módnak felel meg: szemléltető szöveg, szabály, feladatok a sorrend. Külön ki kell emelnünk ezt a könyvet tipográfiai megoldása miatt is: mintaszerűen igyekezett megoldani feladatát, a sok alcím okozta nehézséget a betűtípusok változatossága ellensúlyozta. A korszaknak a többi jó közül is kiemelkedő terméke Ihász Gábor és Szvorényi József nyelvtana. Ihász Gábor Magyar Nyelvtana [88] a kor legelterjedtebb nyelvtankönyve volt: 29 kiadást ért meg. Bakos József részletesen értékeli Ihász könyvét: bár „túlzsúfolt és a példák hosszú sorával agyontámogatott írás volt", helyenként nehézkes megfogalmazásban, de foglalkozik nyelvhelyességi kérdésekkel, sok jó példát ad a régi magyar nyelvből, és ezen az alapon védelmébe veszi az é-zést [89]. Szvorényi József nyelvtanai [90] is több kiadást értek meg [91]. Igen jelentős elvet rögzít 1861-ben kiadott nyelvtana bevezetésképpen: „...a nyelvanyag és alakok élettelen halmazát ne a beszéd épületének független töredékeiül s mintegy darabonkint, hanem organikus összefüggésekben, példagondolatok és példaalakokban tüntesse föl. Ily módon a száraz szabályok és műszók ölő betűje is enyhébbé lesz, és nem csak magyarázatot, hanem értelmet és életet is nyer." — „Puszta alkat vagy alak szerint nyelvünkben, többi közt, teszem, igéink- és neveinknek csak osztályozása sem eszközölhető." „Nem oszthatom ezek szerint azok nézeteit, kik korainak vélvén a beszéd belső (logikai) viszonyainak ismeretére vinni a gyerekeket, tanaikban mindent gyermekpéppé hígítanak." Ügy gondolom, Szvorényinak ezek a mondatai a legvilágosabban tükrözik egyéni felfogásán túl azt a társadalmi igényt is, amelyet a kor támasztott a nyelvtantanítással szemben. Az anyanyelvi nevelésért folytatott harc a magyar tanítási nyelv elrendelésével elérte célját, sürgetése már korszerűtlennek számított még úgy is, hogy a magyar nyelvű tanítás egyelőre csak papírforma szerint volt általános. A latin nyelv háttérbe szorulása a társadalmi életben véget vetett a latin nyelv uralmának, az iskolában is természetesen szorult háttérbe tehát a latin grammatika. A korszak nyelvtankönyvei már nem azért vették sorra a magyar nyelv szabályait, 90