Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)

tudatosan törekedett az anyag módszeres feldolgozására. A 4. kiadás elé írt Előszóban igen világosan rögzíti a nehézségeket, azok okait, és jól látja a feladatokat is. Éppen ezért érdemes szó szerint idéznünk a korra is jellemző megnyilatkozását. Ezeket írja: „Mindenegy kimívelt nemzet tanúlja és tanítja a' kisdedeken kezdve saját nyelvét; mert ez nem csak vezetéke, hanem jegybéllyege is a' nemzeti míveltségnek, 's a' pallérozott nemzetek közé tartozásnak. Nemzetünknek is ezen ösvényen kell előre haladni 's a' kora 's czélarányos nyelvoktatást már a' kisebb nevendékekkel elkezdeni. — Állap nélkül képtelenség építeni. . . . Valamint egyéb mesterségekre 's tudományokra, úgy a nyelvre is idején kell tanítgatni kisded 's boldog jövendőre serdűlő ifjú polgártársainkat; de olly előadással, olly rendességgel, olly leereszkedéssel a' gyengekorú elmékhez, hogy ezek könnyen, jó kedvel, 's még is sikeresen foghassanak e' fontos és nemzeti mívelésöket alapító munkához" [59]. Az elérendő cél a tanítókra is nagy feladatokat ró. Lesnyánszky Andrásnak 1832-ben kiadott Didaktikája felhívja a figyelmet arra, hogy minden tanuláshoz szükséges, hogy tudjuk, amire mást akarunk tanítani. Ez azonban még nem elegendő az eredmény eléréséhez: a tanítónak rátermettnek is kell lennie a tanításra, és megfelelő módszert is kell alkalmaznia [60], Az anyanyelvi oktatással kapcsolatban felhívja a figyelmet a nyelv és a gondolkodás összefüggésére [61]: „ . . . a' nyelv törvénnyeinek ösmerete önmagában néminemüképen csinosíttya az elmét, 's már mint az értelemnek foglalatoskodtatása magas beccsel bir ... A nyelv szabásainak ösmerete tehát a' gondolkodó tehetségnek tökélletességét is közbevetetlenül előmozdíttya, 's meggyőz bennünket arról, hogy jól, hellyesen. mondottuk ki azt, a' mit világosan gondoltunk. E' mellett ez által nem csak az emlékezet, hanem az értelemnek, és ítéletnek minden tehetsége nyer . . ." (586. o.) Ezzel a meglátással nem is áll egyedül. Fel kell figyelnünk arra, hogy már vannak, akik az anyanyelv oktatásának kérdését tágabb látókörrel figyelik, és túllépnek a nemes, de egysíkú hazafias felbuzduláson. Természetesen erre is találunk még példát a kor nevelési irodalmában, pl. Kunoss Endre munkáját [62], aki — annak ellenére, hogy munkájának ezt az alcímet adta: Jelen időnk szelleméhez alkalmazva — úgy tűnik, már nyitott kapukat dönget, mikor a latin nyelvvel szemben a magyar nyelv tanításáért emel szót, patétikusan állapítva meg: ,,Kitűnt végre a' századokig tartott setétségből fénye nemzeti nyelvünknek, hazánknak néhány örök emlékezetre méltó nagyai 's nemes férffiai új létre támasztották azt föl vérrel ázott sírjának hantjai közül, 's örök dicséretü gondoskodásuk annyira emelte, hogy közremény szerint kevés idő múlva a legmiveltebb nyelvek között foglaland helyet, 's bő áldást árasztand az általa egyesített egész magyar nemzetre . . ." Ez a két általános neveléstan egészen más szemszögből ítélte meg az anyanyelvi nevelés ügyét. Ez is jelzi, hogy amikor eldől a magyarnyelvűségért folytatott harc a magyar nyelv javára, akkor már természetes lesz a követelés: az anyanyelvet az iskolában is tanítani kell. Ezzel azonban újabb problémák jelentkeznek: mit és hogyan tanítsanak meg a nyelvi ismeretekből. 84