Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)

Molnár és Geleji is írtak magyar grammatikát, de bár Szenczi Molnárét már látta is valamikor, nem ismeri ezt a két művet. így mindazt, amit ír, saját elgondolása szerint írja. A bevezető részben (Hungáriáé Illustratae Prolegomena) a magyar hangokról szól, majd az első könyvben a névszókról ír: (Liber primvs de nomine), a második könyvben az igéket (Liber secvndvs de verbis), a harmadik könyvben a határozószókat tárgyalja (Liber tertivs de particvlis), ide sorolja a határozószőkat és a kötőszókat. Mondanivalóját pontokba foglalja. A jelenségek rendszerezésében elődeihez hasonlóan tekintettel van a nyelvhelyességi vonatkozásokra is. Felhívja a figyelmet pl. arra, hogy a könnyebb kiejtés kedvéért a t végű igéknél a t kieshet, helyesen: szeressed v. szeresd, és nem szeressed vagy szeretsd (. . . in pronunciando facilitatis causa, ut festem, dicimus fessed, fessem, non festsed, festsem. — De a jóhangzás kedvéért magánhangzó is kieshet, haragszom a haraguszom helyett. Dicséri a magyar nyelv bőségét, és állításának igazolására a ver igének 80 alakját adja — latin értelmezéssel: verek, verhetek, verem, verhetem, verlek, verhetlek, veretem, verethetem, veretek, verethetek, veretlek, verethetlek, veretem, verethetem, veretem, verettetem, verethetem, verethettetem, veretek, verettetek, verethetek, verettetek, verethetek, verettethetek, veretlek, verettetlek, verethetlek, verettethetlek, verődöm, verődhetem, verődtetem, verődtethetem, verődtetem, verődtethetem, verődtetek, verődtethetek, verődtetlek, verődtethetlek stb. Jelentős eredménye a század nyelvtanirodalmának Pereszlényi Pál Grammatikája 1682-ből [13]. A szerző fontosnak tartja a magyar nyelvnek szabályokba való foglalását. A magyar nyelv megtanulása ugyanis nehéz, hiszen pl. három igealak él egymás mellett: tanítok, tanítlak, tanítom, vagy szeretek, szeretlek, szeretem. Ezeket az alakokat pedig nem lehet keverni, tudni kell, mikor melyik a helyes. — Pereszlényi műve első részében a névszókról szól (de az I. fejezetben beszél a betűkről, hangokról és kiejtésükről is) a második részben a névmásokról és a névszóragozásról közöl szabályokat, a harmadik részben az igék és ragozásuk, a negyedik részben a syntaxis kap helyet. — A latin grammatika hatását mutatja nála is, hogy beszél nyelvtani nemekről, és a latin declinátiók és coniugatiók mintájára ragozza a magyar szavakat is. A latin grammatika rendszerére alapoz, de pl. a birtokviszony kifejezési lehetőségeinek vizsgálatakor megjegyzi: itt különösen megmutatkozik a magyar nyelv sajátsága (Hic pulchra et difficilis Vngaricae linguae proprietas occurit) (Pars II. Caput III.). Pereszlényi nyelvtana szinte anyaghalmazzá duzzadt a sokféle felsorolás következtében. Mint ikora többi nyelvtanírója, a névszók ragozásának vizsgálatakor ő sem a szó hangrendje alapján keresi a végződést (-nak vagy -nek, -a vagy -e), hanem a szó végső hangzójához igazodik. — Mégis igen jelentős munka ez, és különösen jól bizonyítja az első nyelvtanok jelentőségét a normák kialakításában az a fejezete, amelyben a szerző sorra veszi mindazokat a kiejtési sajátosságokat, amelyek szokásossá váltak már a magyar nyelvben is. (. . . hoc apud Vngaros etiam in sermone ccmmuni u suvenit.) (Pars III. Appendix de Metaplasmo.) 5* 67