Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)

őket. És ebben a helyzetben a harmincéves, hetyke akszjonovi hősök, ezek a sok mindent látott fiúk gyengének bizonyulnak. Az író nam ítéli el őket, hanem erkölcsi lehetőségeiket kutatja, s azt, mennyiben korlátozottak ezek a lehetőségek, és mennyire függ az egyén akaratától a változtatás vagy a változás. Objektíve ítélve, a figurák lehetőségei korlátozottak, mindez azonban nem mond ellent annak, hogy a jellemek adott helyzetben mégis tipikusak lehetnek. Az egészséges életfelfogás elvetése nem csupán egyedi jelenség lehet. Hiánya oda vezethet, hogy a cselekedet már nem belső motivációból fakad. A véletlen hatás véletlen cselekvést eredményezhet. Akszjonov arra törekszik, hogy e jelenség pszichológiai realitását elemezze, hogy ráirányítsa az olvasó figyelmét. Kellemes, helyenként franciás hangvételű történetet rajzol Akszjonov a Környezetváltozás c. elbeszélésében. A fiatal tervezőmérnök, Grisa, életéből ragad ki pár jelentős mozzanatot, aki az év fáradalmait piheni ki Gagrában, egyúttal Vera elől szökik, akit érzése szerint már régen feleségül kellett volna vennie. A lány utána megy, majd egy hangulatos este után Grisa ismét menekülni próbál „végzete" elől, de Vera utoléri, és maradnak. Ez az elbeszélés is egy fontos döntés előtt álló ifjú embert állít a középpontba, aki érzi, hogy cselekednie kell, mégis ösztönszerűleg húzódik a végső lépés megtételétől. Ez a téma gyakori és közismert, s a világirodalomban számos szellemes tálalásban élvezhettük már. Akszjo-nov azt a pillanatot ragadja meg, s ábrázolja kellő művészi hitellel, amikor a mérnök érzi, sőt tudja, hogy ideje megnősülni, mégis előző megrögzött életformáját féltve, s kételkedve a lassan tovább már nem húzható döntése helyességében, megpróbál újra s újra haladékot (kapni. Az író pár kiragadott, mozaikszerű képben élvezetesen állítja elénk a vajúdó férfi figuráját. Akszjonov egyik legremekebb írásának A vadóc-ot tartják (megjelent ,,Jeszke" címmel is), amelynek súlyos kérdései csak közvetve tartoznak nemzedékéhez. Rendkívül figyelemre méltó, hogy éppen a fiatalok irodalmi szószólója eleveníti fel azoikat ilyen kitűnő átélő erővel. Az elbeszélés főhőse Pável Zbajkov, aki több évtizedes távollét után hazalátogat szülőfalujába. 64 éves múlt, és az eltelt időszakba minden belezsúfolódott, amit egy, az életből a lehető legnagyobb részt vállaló ember átélhetett. A faluban újra találkozik egykori iskolatársával, ,,Vadóc"-cal, aki most éppúgy mint gyermekkorában, elzárkózik az élettől, az emberektől, csak tétován szemlélődik és furcsa „örökmozgó" masinát fabrikál. Zbajkov mindezt ismételten látva, végigmereng viharos életén. „Megrázkódtam, amint egy pillanatra a helyébe képzeltem magam. Ha akkor nem megyek el puskával a kezemben a faluból, ha nem hánykódom kiütéses tífuszban, nem szónokolok emelvényekről, nem járok Fordkocsin, ha nem nősültem volna háromszor, ha nem vertek volna az NKVD nyomozói, ha nem fagyoskodtam volna a fákitermelésen, ha nem az én hatvannégy évemet éltem volna, hanem itt ülök esténként figyelve a felhők vonulását, az eltéved járókelőket, meg a hazatérő jószágot! . . . Hogyha az életemet nem az eszmének, hanem csak afféle szemlélődésnek szentelem! Nem, nem, bocsássanak meg! Természetesen mindenki a maga életét 238