Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)

VASZILIJ AKSZJONOV ÉS ELBESZÉLÉSEI DR. HEKLI JÓZSEF Vaszilij Akszjonov már a negyedik generációhoz tartozik, s írásaiban elsősorban kortásainak szószólója, színes, változatos, nem mindig könnyű életükből meríti témáit. Akszjonov akkor kezdett írni, amikor az ,,új hullám" már erősen éreztette hatását, vagyis a személyi kultusz felszámolása, a szellemi és kulturális élet demokratizálódása nagyjából már végbement. A szovjet irodalomban a mindent ünnepire lakkozó törekvések már értelmetlenné és feleslegessé váltak, s helyettük a tágabb és merészebb társadalomábrázolás igénye került előtérbe. Üj megvilágításban kezdték elemezni az egyén és közösség kapcsolatát, esetleges konfliktusait, s az eddiginél jóval nagyobb hangsúlyt nyertek az erkölcsi motivációk, s maguk a művek tartalmilag bátrabban és szenvedélyesebben tárták fel a jelen még meglevő ellentmondásait. Vezérrnitívummá vált művészi igénnyel behatolni a kortárs-ember legbensőbb világába, és kendőzés nélkül reális képet festeni a valóságról és az emberről. Nemcsak a legfiatalabb nemzedék hitvallása volt ez, hanem az idősebb írók is magukévá tették. Akszjonov a mai szovjet irodalomban a bátor kísérletezők közé tartozik. Témaválasztása rendkívül változatos és széles skálájú. Stílusa még az egyéni hangot keresi, de egyre kiforrottabb. Az író figyelmének középpontjában nemzedékének problémái állnak, s mindaz, amit vele kapcsolatban tapasztalt, illetve átélt. Megvédi nemzedékét, bátran kiáll mellette hibáival, erényeivel együtt. Műveiben itt-ott felbukkannak az idősebb korosztály képviselői is, tisztelettel ír róluk, hiszen végső soron a fiatalokkal együtt közös célért küzdenek. „Csodálkozás és tárgyilagosság, mohóság és megismerésvágy jellemzi Akszjonov eddigi életművét; és az örökkön úton levő. nyughatatlan, országutakon és kikötőkben, kolhozokban és repülőtereken, sportpályákon és munkahelyeken meglesett, a földön és a világűrben vándorló, mindig mindenkivel szóba elegyedő, olykor fontoskodó, máskor fesztelen, ismét máskor félszeg, majd magabiztos hősök tanúsítják a szerző megfontolt nyugtalanságát. Vakmerő és körülhatárolt, fantaszta és pontos határait jól — talán túl jól — ismerő író Akszjonov, aki azonban az élmény adta határokon belül makacsul és körültekintően keresi maga és nemzedéke szerepét" [1], Az író — legtöbbször hőseivel együtt — kutatja a lehető legjobb választ azokra a kérdésekre, amelyeket az élet adott fel, Akszjonov maga is a sokszínű, helyenként nagyon is problémás jelen vajúdó képviselője. 229