Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)

eseményeinek megfelelő tárgyalása útján érzékeltette a párhuzamot saját korukkal, s az irodalmi olvasmányokban előforduló régi események elemzésekor mindig elítélte — diákjaival együtt — az igazságtalanságot s az erkölcstelenséget, még ha királyokat kellett is a humánum, az emberség ítélőszéke előtt súlyosan elmarasztalnia. Diákjainak szívében hamar visszhangra talált Arany János erkölcsi igényessége, igazságszeretete és bátorsága. Dolgozataikban nem betanult tételeket szajkóznak, hanem saját meggyőződésükké formálódott nézeteket és „ítéleteket" fogalmaznak meg — saját nevükben. Még a kevésbé ügyes vagy a nekünk ma már dagályosnak tűnő dolgozatokban is figyelemre méltó érték, hogy Arany tanítványai nem egyszerűen „reprodukálnak", hanem van véleményük, és ezt ki is mondják. Lám, Dúzs Sándor is azzal kezdte mondatát: „Önkény vas keze nyomta az igazságot. . ." Ismerjük Zách Klára történetét: apja — leányának meggyalázása miatt — karddal támad a királynéra, de a király emberei „levágják" Zách Feliciánt, és egész családjának el kell pusztulnia „borzasztó halállal", így énekli ezt — Arany balladájának alcíme szerint — ,,egy hegedős a XIV-ik században". Dúzs Sándor ezzel a megjegyzéssel végzi dolgozatát: „De bár talán az akkor elámított nép hitte Zách bűnös létét: az utó nem [Arany javítása: kor] véleménye s a történet őt az alól tellyesen feloldja, Károlyt pedig [ti. a királyt] családjával együtt kegyetlenkedéséért olly fekete vonásokkal bélyegzi, mellyet több jeles tettei és érdemei sem képesek észrevétlenül eltakarni." Arany itt csupán az egyeztetési hibára tett megjegyzést: „vonásokkal, mellyet... egy kis gondatlanságra mutat". Ezt követő összegező értékelése — mely a tartalomra is vonatkozik — nagyon elismerően csak ennyit mond: „Különben a legjobbak közül való." Amit ma úgy nevezünk: a kifejezőképesség fejlesztése — arra mindig nagy gondot fordított Arany János. Amikor Dúzs Sándor ezt írta dolgozatában: „A szegény s már atyja s testvérje elvesztésével különben is eléggé károsult Klárának. . . hüvelykein kívül két kezéről minden ujja levágatván ..." — Arany nem hagyhatta szó nélkül, hogy a károsult „gyenge kifejezés, mikor valaki erényét, apját, testvérét elveszti". Ügy hiszem, ennek a megjegyzésének indulatát saját korának nemzeti és egyéni veszteségei is táplálták: szabadságharcunk elbukása és Petőfi hősi halála óta akkor még csak két-három év telt el. Hamarosan ő maga is megírja versében Zách Klára szomorú történetét, s így fejezi be: Rossz időket érünk, Rossz csillagok járnak: Isten ója nagy csapástól Mi magyar hazánkat! — Nem értek egyet azokkal, akik a jó oktató-nevelő munka szinte egyetlen feltételének a tanár szaktudását tekintik. Ahhoz, hogy a magyar nyelvet és irodalmat igazán vonzóan és eredményesen taníthassuk, szerintem nem kevésbé fontos az emberség: vagyis az, hogy 213