Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)

zit elsősorban mint didaktikust méltatja, illetve Pestalozzi didaktikai nézeteit teszi elemzés tárgyává. Fejtegetéseit így vezeti be: ,,A feudális Svájc viszonyai között a népoktatás érdekében rendkívüli küzdelmet folytató Pestalozzinak az oktatás mibenlétére és lefolyására vonatkozó nézetei olyan nagy jelentőségűek, hogy külön figyelmet kell fordítanunk elemzésükre. . . . Nem kétséges, hogy didaktikatörténeti szempontból Comenius után és Herbart előtt a legnagyobb jelentőségű munkásság az övé." (14. 39. o.) Nagy Sándor professzor tehát ,,Comenius után és Herbart előtt a legnagyobbnak" tartja Pestalozzit. Új fordulat ez, hiszen jól tudjuk, hogy századunk minden új törekvése százszor hivatkozott Rousseu-ra, mint egyszer Pestalozzira. Még az értelmi nevelés is, amely már jó néhány éve „felkapott" probléma, sokkal inkább Rousseau-nál véli megtalálni a kérdés modern felvetését, mint Pestalozzinál. És mégis „Comenius után és Herbart előtt a legnagyobb ..." — mondja Nagy Sándor professzor. Anélkül, hogy ez állítás túlságosan részletes taglalásába bocsátkoznánk, idézzük néhány sorát Nagy Sándor professzornak, már csak azért is, hogy a legújabb „fogadtatás szelleméből" egy kis ízelítőt adjunk. Pestalozzinak meggyőződése volt, írja Nagy Sándor, hogy „létezik egy olyan mechanizmus, amelynek eredményei fizikai szükségszerűséggel jönnek létre", s valóban, „étele és itala" volt ennek a mechanizmusnak a keresése. Sokat tett ennek a feltárása érdekében, ugyanakkor egyáltalán nem állítja, hogy ennek törvényeit teljes terjedelemben sikerült volna kifejtenie." (14. 40. o.) Valószínűleg a „herbarti fokozatok" gyökerére akar rámutatni Nagy Sándor akkor, amikor a következő sorokat emeli ki a „Hogyan tanítja Gertrud a gyermeket" c. könyvből: „Megismerésünk haladásának útja tehát a zavarostól a határozott, a határozott felől a világos és a világostól a tiszta felé halad." (14. 42. o.) Mégis tán legfontosabbnak tartja Nagy Sándor Pestalozzinak az „elemi pontokra" vonatkozó álláspontját. „Az elemi pontok, tehát (a szám, az alak, és a szó) — írja Nagy Sándor — a szó szoros értelmében nem kiinduló pontok, hanem a szemlélet zavaros tengeréből kiemelt egyes szemléletek elemzési szempontjai." (14. 43. o.) Talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy Nagy Sándor professzor nemcsak Herbart mélyében látó elődjének tartja Pestalozzit, hanem az oktatási folyamat legújabb értelmezése előfutárjának is. A dolgozat során többször hivatkoztunk dr. Zibolen Endrére, akit bátran nevezhetünk napjaink legodaadóbb Pestalozzi-kutatónak és ismerőnek. Úgy érezzük, ezt különösebben bizonyítanunk sem kell. Elégséges, ha utalunk az 1959-ben kiadott „Pestalozzi válogatott művei" I—II. kötetére, vagy kandidátusi értekezésének témájára: „Embernevelés és ipari képzés Pestalozzi pedagógiájában". A hazai kutatások és értékelések egyre fényesebben ragyogják körül Pestalozzi alakját, tevékenységét. Reméljük, egyre közelebb az az idő, amikor „a Pestalozzi kérdés" teljes feldolgozására . . . egy „ . . . szocialista pedagógusnak tágabb" . . . csoportja vállalkozik majd. (7. 45. o.) 159