Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)

A két értékelés összevetésében nem azt szeretnénk kiemelni, hogy az egyik Pestalozzi hiányosságait is „nagy pontossággal" felsorakoztatja, mintha csak ellensúlyozni akarná el nem hallgatható érdemeit. Végeredményben a hiányosságok megemlítése, mégha oly kényesen egyensúlyt célzóak is, tekinthetjük úgy, hogy az értékelő „objektív méltatásra" törekszik. A fogadtatás szempontjából azonban úgy látjuk, hogy eligazítóbb számunkra, ha azt nézzük, melyik mérlegben találunk több pozitívumot, továbbá, hogy milyen érzület húzódik meg a pozitívumok felsorakoztatása mögött, s végül, hogy mi az, ami a többletet adja a pozitív értékelésben és az érzülettükröző fogalmazásban. Nem nehéz megállapítani, hogy Molnár Oszkár sokkal több pozitívumot sorakoztat fel, Pestalozzi méltatásában, mint a Németh—Frank-féle tankönyv. Az is feltűnik az első elolvasásra is, hogy Molnár Oszkár Pestalozzi legnagyobb érdemének a népnevelés fejlődésére tett hatását tartja. A népiskola belső kiépítését pedig kizárólag Pestalozzinak tulajdonítja. Emellett még két dolog meglepő. Az egyik az, hogy az elemi iskola tanítási módszereinek kidolgozását, illetve a kidolgozás elindulását Molnár Oszkár Pestalozzi műhelyeiben látja, s ezt konkrét hivatkozásokkal is alátámasztja, ami azt igazolja, hogy eme érdem sem a „túlméltatás lázában" fogalmazódott meg a tankönyvírónál. A másik pedig a herbarti érdemeknek Pestalozzival való megosztás az, ami jelentősen gazdagítja Molnár Oszkár Pestalozzi értékelését. E három többletből az első és a harmadik .nem szerepel a másik méltatásban, a középsőre vonatkozóan pedig negatív utalás történik. Végeredményben tehát azok az értékek, amelyek az emberi haladás szempontjából a legjelentősebbek, azok maradnak ki a .másik értékeléséből. Pestalozzinak a népoktatásért végzett erőfeszítései azok, amelyek századokkal előre mutatnak, ugyanakkor emellett a Molnár Oszkár által említett metodikai próbálkozással sem tekinthetők jelentéktelennek éppen a mai értékelések tükrében. Ami pedig az érzületet illeti, úgy véljük, hogy az utolsó mondat egyáltalán nem küszöbölheti ki a méltatás ilyen hiányosságaiból keletkezett csorbát. Nem érezhetjük elégtételnek az utolsó mondatot, amelyben a hiányok eltörpüléséről esik szó, mert ami törpíti a hiányokat, az megint nem különösebb érdem az emberi teljesítmény szempontjából. Mint látjuk, nem beszélhetünk most sem egységes, egyértelmű fogadtatásról, hanem sokkal inkább fenntartásokkal teli érzületről az egyik részről, és felmagasztosító tiszteletről a másik részről. S itt is hozzá tehetjük. hogy a különbséget a néphez való közelebb állás, a néphez való őszintébb és mélyebb tartozás határozza meg. Legvégül emlékezzünk még meg ebben a fejezetben Fináczy Ernőről, a budapesti pedagógiai professzorának Pestalozzi-vallomásairól. Tulajdonképpen vele kellett volna kezdeni, mert munkássága korban előbbre illik; nem akartuk azonban a legtekintélyesebbel kezdeni, .már csak azért sem, mert elsősorban a tömegfogadtatást tartottuk fontosabbnak. Mindenesetre az érdekes, hogy bár Fináczy nagy tekintélyű pedagógiai történész volt, és egyformán hivatkoznak rá az idézett tankönyvírók, a pro156