Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)
Ahhoz, hogy az ember esztétikailag is fejlett legyen, a puszta célszerűség tényénél magasabb igényekkel is kell rendelkeznie, s ez már az esztétikumban jelentkezik. így a zene, mint a művészet egyik ága, együtt nő, formálódik a társadalommal, az emberrel és az élet nélkülözhetetlen elemévé válik. A zenének a társadalmi funkciója elvezetni az embert más művészetek megértéséhez. A művelődéstörténet tanítása szerint, a zene szerves része volt egy-egy nagy kor nevelési rendszerének, emberi ideáljának. A görögök a nevelésben a zenének központi helyet juttattak, mely szükséges az emberi szellem egészséges fejlődéséhez, az állampolgári öntudat kialakításához. Platón (i. e. 4. század) az Állam című munkájában erőt tulajdonított egyes hangsor, egyes hangszerfajta használatának, miszerint az jó vagy rossz, serkentő vagy gátló hatást gyakorol az emberre, ezen keresztül erősítve vagy gyengítve az államfenntartás érdekeit. A kínaiak ugyancsak rangos helyet biztosítottak a zenének, miután a csillagászattal, matematikával egyenlő fontosságú tudománynak minősítették. Felismerték magas értékű nevelőhatását, belső formálóerejét. Konfucius (i. e. 551—479), a nagy kínai filozófus úgy nyilatkozott a zenéről, mint ég és föld összhangjáról. Azt mondta: „Ha tudni akarjátok, hogy valamely országot jól és erkölcsösen kormányoznak-e, hallgassátok meg a zenéjét" [5]. A középkorban a zene a hét szabad művészet egyikeként, az asztronómia, dialektika és retorika mellett foglalta el egyenrangú szerepét. A zene szerepe társadalmunkban Köztudott, hogy az ember formálásához, neveléséhez a művészetek élményt nyújtó szerepére is szükség van — így a zenére is —, mert embereket megváltoztatni csak a logika, az értelem útján nem lehet. Élmény, érzelem, tapasztalat is szükséges ahhoz, mint nélkülözhetetlen hatóerő. A zenének vagy más művészeteknek, mint hatóerőnek hatására, bekövetkezik a pszichikai feloldódás, a belső egyensúly állapota, melynek nem kicsi a szerepe a személyiség kiművelésében. Ez a jelentős feladat a nevelőre hárul, nagy részben a zenei nevelőre, kinek feladata, hogy az oktatás mellett az esztétikai nevelés követelményeinek is magasan megfeleljen, magabiztos tájékozottsággal ismerje föl a művészet lényegét, tartalmát, tárgyát, hogy nevelői tevékenysége során a „legkisebb hallgatóknak közvetítse a legnagyobb élményeket" [6], A zenei élmény hatást gyakorol a gyermekre, mely nem tűnik el nyomtalanul. Segítségével a gyermek hangulatilag, érzelmileg átformálódik. eddig alvó érzelmi folyamatok mozdulnak meg bensőjében, melyek felszínre kívánkoznak. Tehát a zene külső hatása belső változást idéz elő, mely személyiséget formált azáltal, hogy a kapott zenét átéli, és annak teljes részesévé vált. Amit átélt az: ... az anyagi valóság zenei képei. 143