Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)
hatékonysági rangsorát az szabja meg, hogy milyen részletes hibaelemzést és milyen mennyiségű megerősítést tartalmaz. Szerinte a szokásos módszerek és az újabb próbálkozások elvileg a következő sort adják: 1. verbális felelet <C 2. dolgozat < 3. írásos dokumentációk elemzése 4. tanár által készített <C 5. visszajelentő < 6. kutatók által készített tantárgytesztek készülékek standardizált tantárgytesztek Ezek közül csak az 1. és 4. módszerrel foglalkozom. A verbális felelet Ez is feltétlenül szükséges, de ki kell egészíteni más módszerekkel, mint már utaltam is rá. A verbális feleletnél a tényismeret mellett az alkalmazási szintet is meg kell vizsgálni. Ezen a téren nagyon sok hiba tapasztalható. Vannak tanárok, akik azzal „dicsekednek", hogy egy órán 10—20 tanulót is lefeleltetnek. Egy tanulótól pl. egy mondatot kérdeznek és erre 5-ös vagy l-es érdemjegyet adnak. A verbális feleletnél sohasem szabad így eljárni. Egy tanuló 5—6 percnél kevesebb ideig általános iskolában sem felelhet. Legjobb, ha a feleltetés három részre tagolódik: a) Az új anyag ismeretének megvizsgálása. b) Kérdés a régebbi anyagból. c) A gondolkodási (alkalmazási) szint megvizsgálása (pl. a kémiai alapfogalmakból, számításokból feltett kérdések alapján). E nélkül nem szabad értékelni (osztályozni) a tanulókat, mert legtöbbször elhamarkodott diagnózishoz jutunk, ami többet árt, mint használ. Általában ne írjunk be sem az ellenőrzőbe, sem az osztályozó naplóba könnyen jegyeket, csak alapos vizsgálat és megfontolás után. A tanár által készített tantárgytesztek Mivel a központtól (OPI) még nem kaptunk standardizált tantárgyteszteket, magunk próbálkoztunk meg ezek összeálltásával, az ún. ellenőrző feladatlapok formájában. Pirino Ida szakfelügyelővel (Heves megye) közösen összeállítottunk a VIII. osztályos anyaghoz 6 ellenőrző feladatlapot. Ezek a következők: I. Az alapfogalmak felmérése. II. A bázisokról tanultak felmérése. III. A savakról tanultak felmérése. IV. A sókról tanultak felmérése. V. Az ipari fémekről tanultak felmérése. VI. Az egész évi anyag felmérése. Mindegyik feladatlapot A— В változatban készítettük. Ezek általában 2—2 oldalasak, kivéve az utolsót, az 3 oldalas. 124