Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)

Az Egri Köznevelök Szakszervezete a rendelet értelmében az iskolaigaz­gatókkal tárgyalta meg a nevelők átképzésének kérdését. 1945. április 12-i ülésén egyhangúlag javasolta a nemzeti bizottságnak, hogy „az át­képző tanfolyam ne iskolánként, hanem a szakszervezet keretében együt­tesen szerveztessék meg május 2—5-ón". Javasolták, hogy az első három napon bel- és külpolitikai kérdésekről tartsanak előadásokat. Külön a ta­nárok és külön a tanítók részére. A negyedik napon pedig a tanítóknak és a tanároknak közösen tartsanak előadást. A pedagógus szakszervezet helyi csoportja ezenkívül még hetenként egy-egy előadás megtartását tervezte az átképző tanfolyamtól függetlenül [11]. A nemzeti bizottság április 14-i ülésén megtárgyalta és bizonyos mó­dosításokkal elfogadta a szakszervezet által javasolt programot [12], A vég­leges tematika így alakult: Május 2. Alapvetés Űj világ küszöbén (bevezető), dr. Tóth József egyetemi magántanár, a Köznevelők Szabad Szakszervezete elnöke. 1. Korforduló Előadó: Ebergényi Tibor kereskedelmi középiskolai tanár 2. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front programja Előadó: Millassyn Kornél Heves vármegye főispánja 3. A fegyverszüneti egyezmény alapelvei Előadó: Csirmaz Dezső nemzetgyűlési képviselő Május 3. (Belpolitika) 4. A társadalmi átalakulás követelményei Előadó: Darvas Andor állami gimnáziumi tanár 5. Gazdasági életünk átalakításának követelményei Előadó: Szabó Sándor Heves vármegye közellátási és termelési biztosa 6. A politikai átalakulás szükségessége Előadó: Négyessy Árpád nemzetgyűlési képviselő Május 4. (Külpolitika) 7. A magyarság világhelyzete Előadó: Hegyi Kapisztrán, a Cisztercita Gimn. igazgatója 8. A fegyverszüneti egyezmény külpolitikai követelményei Előadó: dr. Kardos László, a Magyar Nemzeti Bizottság elnöke 9. Jövendő külpolitikánk irányvonalai Előadó: dr. Kardos László, a Magyar Nemzeti Bizottság elnöke 10

Next

/
Thumbnails
Contents