Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)

Feladatlap A h e 1 y h a t á r o z ó k 1. Keressétek ki a szövegből a helyhatározókat, és állapítsátok meg, milyen szóíajú szóval fejeztük ki! A) Sietve jött el az iskolából. B) Labdával játszottak a gyerekek a ház előtt. C) Gyorsan gyere ide segíteni! D) Délután felmegyek hozzád tanulni. E) Az ablakon át látjuk a szépen gondozott kertet. (Amint a mondatokból kiderül, minden csoport feladatában szerepelt másféle határozó is: célunk ezzel az egyértelmű felismertetés volt.) Míg a tanulók dolgoztak, a tanár felírta a táblára a kérdést: Mivel fejezhetjük ki a helyhatározót? 1. 2. 3. 4. 5. Minden csoportból egy tanuló felírta a csoport száma mellé a kapott eredményt: ragos névszó, névutós névszó stb. (így kialakult menet közben a táblai vázlat is, amit a tanulók a füzetükbe is rögzítettek. Az óra menete a továbbiakban is ez volt.) 2. Keressétek meg a szövegben a helyhatározót, és figyeljétek meg, valóságos helyet jelöl-e! A) Róla csak jót hallottam! Vedd le róla a takarót! B) Tőle egyenesen hozzád jöttem! Elkértem tőle a füzetét! C) Felőlem megnézhetjük a filmet! Laci felőlem jobbra ül. 39

Next

/
Thumbnails
Contents