Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)

potenciális tényezők különbözőek. Kibontakozásuk és érvényesülésük attól függ, hogy a történet során ezek közül melyeket és milyen mértékben sikerült kifejleszteni. A kifejlesztés mértéke tehát a történeti — illetve osztály viszony ok függvénye. Ezek a viszonyok az embereket, így az egyes nemzetek tagjait is, az állandó függőségben tartott, de ettől szabadulni igyekvő ,.nyers-hajlamú" tömegekre és „kifejlett értéktudatú" egyének nagyobb csoportjaira osztják [40]. A szabadság mértéke tehát attól függ, hogy mennyire kifejlett értéktudatú egyénről van szó. Ebből következik, hogy a szabadság, egyenlőség hangoztatása helyett „ki—ki tartozik gondolni a maga jogos pozíciójára, hol ő maga képességeinek sajátszerűsége folytán reális érték és maximális érték lehet" [41]. A szabadság ugyanis nem természettől fogva jár ki, „hanem egy előzetes kultúra (önnevelés, önmunka, kultúrmunka) feltételével . . . Az egységes iskola hamis ideálja letűnik; ellenkezőleg az iskola simuljon hozzá a mai élet sokágúságához" [42], melyen az előadó természetesen az osztályviszonyokat értette. Dékány előadásában nemcsak az említett, nyitva hagyott problémára igyekezett tehát válaszolni, hanem — Kornis szellemében — ismételten megmagyarázta az arisztokratikus iskolarendszer fenntartásának szükségességét is. A harmadik előadás Marcell Mihály vallásos, misztikus értekezése volt az emberi élet mibenlétéről. A szerző elutasítja „a tudomány sok-sok hordalékát" [43], Az embernek nincs más dolga a földön, mint figyelni az „isteni sugallatra", és annak megfelelően élni. Az egyedül lehetséges nevelés éppen emiatt csak a valláserkölcsi nevelés lehet. Zavaros, értelmétlen előadás ez, amelyhez az előadások vitájában hozzászólás sem hangzott el. Nem beszélt, nem is próbálkozott segítségére sietni a neonacionalizmusnak, de önmagában az a tény, hogy előadásának erősen valláserkölcsi jelleget adott, mégiscsak a „keresztény nemzeti" gondolatot próbálta magyarázni. A III. ETK pedagógiai szakosztálya azzal, hogy összefoglalta az ellenforradalmi rendszer nevelési célkitűzését és feladatait, lényegében nem tett mást, mint utólag megpróbálta igazolni azokat az intézkedéseket, melyek korábban napvilágot láttak a neonacionalista íszellemű nevelés megvalósítása érdekében. Ezek az elméletek sem újnak, sem eredetinek nem tarthatók. Eklektikus alkotások, melyek néhány vonatkozásban módosították — amint erre már többször utaltunk — az értékelméleti idealizmus elavult koncepcióját, vagyis hozzáigazították a neonacionalizmus nevelési igényeihez. Ennél többre a magyar imperializmusnak nem volt szüksége. Hasonló elméleti tevékenységgel találkozhatunk Olaszországban is a 20-as évek elején, ahol az elnevezés más ugyan, de a jól hangzó „canto del lavoro" lényegében ugyanilyen fasiszta tendenciát és tartalmat takar. A Protestáns Tanügyi Szemle egyik cikkírója 1929-ben csodálkozva ismeri fel, hogy a neonacionalizmusban ugyanaz a szellem nyilvánul meg. mint az olasz „canto del lavoro"-ban [44]. 31